Idén július 13-15-e között immár huszadszor rendezték meg Nyírbátorban a Szárnyas Sárkány Utcaszínházi Fesztivált. A jubileum alkalmat adott arra, hogy visszatekintsünk: hogyan, mikor és miért jött létre ez a hazánkban párját ritkító kezdeményezés.

Nyírbátor kisváros Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol három „Kiváló Művészeti Fesztivál” van: a nyíregyházi VIDOR Fesztivál, a Magyar Színházak Kisvárdai fesztiválja és a nyírbátori „Szárnyas Sárkány”.

Megkerestük a nyírbátori rendezvény sikeréért húsz éve rendületlenül dolgozó Dózsa György fesztiváligazgatót, aki elmondta: szerencsés, ha az összejövetel nevéből indulunk ki. A szárnyas sárkány a Báthori család címerállata. 1993-ban eredendően azzal a céllal indult a rendezvény, hogy a város lakossága számára a művészet eszközeivel ünnepi keretet adjon színházi előadásokhoz, beszélgetésekhez, igényes szórakozáshoz. Az ünnepként értelmezett fesztivál a színházi lehetőségek közül az utcaszínházat választotta. Akkor a csaknem harmincadik, országos hírű Nyírbátori Zenei Napok lehetőséget teremtett a közönség számára a komolyzenével való találkozásra. A városban emellett erőteljesen jelen volt a képzőművészet is: az alkotóházban festők, grafikusok és tűzzománc-művészek dolgoztak. Ugyanakkor a településen akkor még nem épült művelődési ház, így kőszínházi produkciókban nem gondolkodhattak. Ki kellett jönni az utcára. A műfaj, a commedia dell'arte a középkorhoz köthető: így aztán a Báthoriak emlékezete következtében minden együtt volt.

1993-ban a vidám hétvége egyszeri eseménynek indult. Azonban akkora sikere lett, hogy muszáj volt tovább csinálni.

—  Néhány év alatt annyit fejlődött — tette hozzá Dózsa György —, hogy a háromnapos rendezvényen tömegek jelentek meg színházat, esetenként néptáncot és kortárs balettet nézni, népzenét, s barokk muzsikát hallgatni. Mindezek mellett időnként alternatív kezdeményezéseket is befogadtunk.

A fesztiválon évente negyven-ötven előadás látható, a húsz év alatt ez csaknem ezer produkció.

— Ez — említette Dózsa György — nem feltétlen ezer művészeti csoportot jelent. Ugyanis azáltal, hogy Nyírbátor e műfaj magyarországi központja, a világon mindenünnen minket szólítanak meg, ha magyar „utcásokat” keresnek. A fesztivál szakmai találkozó és továbbképzés is egyben. Nálunk a fellépők és a közönség három napig együtt él: mindenki néz mindenkit, mindenki beszél mindenkivel. Szakmai kapcsolatok születnek. Az együttesek gyakran meghívják egymást a másik országába. A fesztivál nemzetközi projekt lett: szinte mindennapos a kapcsolatunk az olaszországi utcaművészeti szövetséggel. Több európai országgal, például Svédországgal, Dániával, Németországgal, Angliával, Görögországgal dolgozunk ki közös projekteket.

Arra a kérdésre, hogy ebben az esztendőben honnan érkezett a legtávolabbi együttes, Dózsa György így válaszolt:

— Új-Zélandról, illetve Tajvanról. Az elmúlt esztendőkben megfordult már nálunk dél-amerikai, japán, kanadai, orosz, ukrán csoport is.

Az utóbbi három évben azonban egyre kevesebb pénzből kellett gazdálkodni. Ugyanakkor a nyírbátoriak megszólítottak mindenkit, aki a mögöttük lévő két évtizedben hozzátett valamit a fesztiválhoz.

— Az a legfantasztikusabb, hogy valamennyien eljöttek, akiket meghívtunk — mondta a fesztiváligazgató. De nemcsak a művészek érezték meg a huszadik alkalom nagyszerűségét, hanem a közönség is: ilyen nagy számban régen vettek részt nézők a Szárnyas Sárkányon.  Ars poeticánk húsz éve változatlan. Hozzánk nem programra jönnek az emberek, hanem a fesztivál egészére. Tudják, mit fognak kapni. A Szárnyas Sárkány beavató színház is: számos olyan embert ismerek, akik ezelőtt sosem jártak színházban. A nézők szeretik ezt a művészeti ágat, ehhez azonban az kell, hogy olyan formanyelvvel találkozzanak, amelynek jelzéseit képesek dekódolni. Az itteni produkciók nyelve alkalmas arra, hogy a legkülönbözőbb iskolai végzettségű befogadók megérthessék. Ezért hiszek ebben az egészben.