A brazil nemzetiségű Márcio-André a kortárs, nemzetközi performansz- és hangköltészeti színtér egyik legemblematikusabb, legmarkánsabb figurája. Installációival, radikális fellépéseivel számos nemzetközi fesztivál visszatérő, elismert előadója. Perfomanszait hazáján kívül ezidáig, többek között, Angliában, Franciaországban, Portugáliában, Spanyolországban, Ukrajnában, Argentínában és Peruban mutatta be. A sokoldalú, fiatal performer szuggesztív előadásaiban a jelentéstől megfosztott, kiüresített nyelv és a vizualitás határait feszegetve definiálja újra a költészetet. A vetítések, a különös fény- és hanghatások, a dinamikus előadásmód segítségével Márcio-André egészen új, friss formában találja újra fel a kimerülő poézist. Hangköltészeti performanszainak és installációinak visszatérő eleme az elektromos hegedű, mely nemcsak az abszolút zeneiség felé tolja az előadásokat, hanem organikus egységre lép a látvánnyal és a robbanásra váró, kitörni akaró nyelvvel. Előadásaiban nemcsak a 60-as évek neoavantgárd és fluxus-mozgalmának esztétikáját és törekvéseit gondolja újra és haladja meg, hanem a performansztörténet sötétebb, kegyetlenebb ágazatával is (Chris Burden, Rudolf Schwarzkogler, Marina Abramovič) közösséget vállal. Egyik legemlékezetesebb performanszát pár éve Csernobilban tartotta: hat órán keresztül olvasott fel verseiből a csernobili szellemváros elhagyatott központjában, kitéve magát a sugárfertőzés veszélyeinek. A kritika ennek köszönhetően gyakran „radioaktív költőként” emlegeti.

 Az 1978-as születésű, brazil művész performanszai mellett versesköteteivel, rövidfilmjeivel és kritikusi tevékenységével is felhívja magára a figyelmet. A 2002-es Movimento Perpétuo, majd az azt követő, 2007-es Intradoxos versesköteteknek köszönhetően generációja egyik legnagyobb hatású, leginvenciózusabb költőjének tartják Brazíliában; írásaival új színeket vitt a brazil költészetbe. A konkrét költészet hagyományait is újrafelfedezve és újragondolva egy teljesen új, rendhagyó és egyéni hangot alakított ki a kortárs költészetben. Walter Salles, filmrendező, akit a magyar közönség a Központi Pályaudvar szívbemarkoló képsorai kapcsán ismerhet, az egyik legtisztább, legerősebb hangú fiatal, brazil művésznek aposztrofálta Márcio-Andrét, míg a híres portugál szociológus Boaventura de Sousa Santos egyenesen az egyik legkiemelkedőbb, fiatal, portugál nyelvű költőnek kiáltotta ki. Fordítóként többek között Paul Valéry, Hagiwara Sakutarō, Mathieu Bénézet, Serge Pey, Gilles Yvain és Enzo Minarelli műveit ültette át brazíliai portugálra. Figyelemre méltó kritikusi tevékenységét, elméleti munkásságát a 2008-as Ensaios Radioativos esszékötetben szintetizálta, melyben a performansz és a költészet lehetőségeire vonatkozó reflexiókat a posztmodern festészet és képzőművészet kérdéseivel szembesíti eklatáns módon.  Szerkesztőként a fiatal brazil írók műveivel foglalkozó, riói illetőségű, Confraria do Vento kiadó alapítója, számos verses-, novelláskötet és regény kiadásáért felelős. Költészetét és performanszait előszeretettel tanulmányozzák és tanítják az egyetemeken Brazíliától kezdve az Egyesült Államokon keresztül egészen Finnországig. Művei és írásai számos kortárs művészre hatottak inspiráló módon. O objeto című verséből a francia zeneszerző, Jean-Pierre Caron kórusművet komponált, Intradoxos című, nagyhatású verseskötetét pedig Paula Gaitán filmesítette meg.