„Jelen értekezésem célja: azon szemlélőket figyelmeztetni, kik csak puszta szemmel, azaz színes üvegen által távcső nélkül nézendik a teljes sötétedés remek tüneményét; ezek szíveskedni fognak azon pillanatra ügyelni, melyben a napnak legutolsó sugára eltűnik, vagyis melyben a hold tökéletesen befedi a napot..." ¹

„E figyelmeztetés nem a csillagászok számára, hanem a nemcsillagászokéra íratott. Ezek is ha jó éles látásúak és kivált előítélet nélküliek és vigyázni tudnak: sokat tapasztalhatnak puszta szemmel is, vagy tűszúrást tévén setét papíroson, vagy gyertyafüstjével bekormozván valamely darab üveget, melyeken által az egész jelenetet szemeik veszélyeztetése nélkül nézhetik." ²

A bölcsész egy kezdőkörben sem hazudtolja meg önmagát, éppen a fenti idézeteket citálja kezdő körben, hogy aztán mesélhessen még Jókairól, Orlay Petrich Somáról, és Petőfiről, aki szeme világának részleges elvesztésekor is csak azt sajnálta, hogy nem láthat többé „lyányt s pipafüstöt". S a bölcsész, ha tisztességes, megfejeli ezt még a legutóbbi bámulás élménybeszámolójával is, korabeli forrásokból olvas, hangulatot így, nem pereccel, sörrel teremt, mielőtt árnyéknélkülivé válik minden.

„Fővárosainkban jelenleg közbeszéd tárgya majd kizárólag a napsötétedés. Kora reggel csoportokban látók a lakóságot, Buda környékére, jelesen a várfok és sz. Gellérthegyre sietni, hova még szépeink is, odahagyva kényelmes pehelynyughelyeiket, versenyzőleg társulának, a szép természet e gyönyörű játékát élvezendők. Kellemes látványt nyújta itt a majd egész elsötétülés, mely mindazáltal csak a Svábhegyen, ó Buda és följebb terjedő tájakon volt teljes és melyet ébrebb föstészeink ügyes ecseteikbe foglalni, sejthetőleg el nem mulasztának. Most már ismét böjtölhetünk egy pár századig. A teljes elsötétülés közelgésével a lég hirtelen meghűlt, némi hideg fogta el a künn voltakat; tapasztalható vala az állatok és madarak nyugtalankodása, mit az ily rendkívüli tünemény okozott; a nyugati, sötétebb oldalon nehány nagyobb csillag is tűnt föl. Sokan csak annak örülnek, hogy életben maradtak. Hallik az is, hogy a piaci árusnőket különösen annyira meglepé a szokatlan jelenet, hogy összeszedve sátorfáikat áruikkal haza sietének. (...) A szakférfiak nálunknál tán többet tudnak." ³

Mögöttünk pár nap s annyi érzés a városban, ahová most mindenki nézni jött, inkább az el- s feltűnő, rács nélküli csillagot, mint a Móra Múzeumot, a Kajak-Kenu Világbajnokságot vagy a Pick Szeged győzelmét. Néző voltam én is, néztem a Dómot, dőlt felém a tornya, a bronzfejeket az árkádsor alatt, az egyetemet, ablakon át a várost, bel-és külrészeitt, el- s feltűnő tereit, szökőkútjait, házait a miskolc-sárga villamosról. Néztem a vásári forgatagot, kaptam galárizst, fából lepkét, amiről már akkor tudtam, hogy a csatolt részemmel közös gyermekem kiságya fölött lóg majd. Néztem a Virág Cukrászda süti kirakatát, a nekem mosolygó vaniliás-gyümölcsös kosárkát, s a szembefák lombjain át- meg átszüremlő madarakat, apró pillangókat. Néztem a Tiszát, ami itt is épp olyan színű, mint apám szülőfalujában, meleg, földszín köveit, belelógó lábam.

Az egykori kaland-dobozból előkerülő képeket nézem, ahogyan mások látták akkorimagunk, a lányt a szökőkút káváján, körötte pillangók hada, a fiút a körmászóka tetején, hosszú haját fújja a szél. Itt vannak a régi újságok is, mikrofilmről nyomtattam. Most bennem pereg egy film, saját Szeged-filmem, s bár fakultak az emlékeim, akár a fiam kiságya fölött a lepke szárnyai, de ha a városra gondolok, otthonmeleget érzek. S tudom, visszavár ez a sol- és aquapolis, s egyszer biztosan ülök majd a szabadtér és a Maty-ér nézőterén, meglátogatom a tamarinokat, láthatok újra együttállást - férjestől, gyerekestől, legyen egy vagy kettő.

Meglehet, hamarabb, mint gondolnám.

¹ Részlet Nagy Károly csillagász (1797-1868) cikkéből, Pesti Hírlap 1842. június 26-i szám.
² Részlet Sárváry Pál debreceni tanár írásából, VILÁG, Pest, 1842. június 25-i szám.
³ Részlet a Nemzeti Ujság 1842. július 9-i számából, egy nappal a nagy esemény után.