úgy rémlik egy sín mentén. szeged felé rajtunk semmi súly. csak az emlékek. nehezednek idővel. egyre súlyosabb a csomag. lehúzódunk − csak egy vonat. nem erőltetett. a menet csavaros. nem észjárás. közeledünk csak, meg nem érkezünk. ki van táblázva. majd eldől.

olyan hosszú az út oda, hogy mindegy, milyen: a megérkezés öröm. gyors tájékozódás, később megtaláljuk a térképen, hogy eltévedtünk. az se baj, ha leülünk kicsit a parkban. magunkra borítjuk az éjszakát, és levisszük a bort a partra. végül, nem tudom, miért, de nem találjuk egymást.

rengeteg fénykép nem készült el. nagyon szép dolgokat felejthettem. arcokat biztos. és szavakat is. komplett embereket frizurástól, ruhástól. utcákat, sétáló kutyákat, autókat, kivillanó combokat, kávét, még talán csokit is. a padot nem például. a hűvös teret és a bolyongást sem. van ami marad. talán nem véletlenszerűen.

gyűrűben ébred a beton. összegyűltünk, hogy eltakarjuk a napot. reggel még azt is elhisszük, hogy sikerül. persze nem esnek bele a madarak a vízbe. állak a betonig, hajszálak nem hullanak a rémülettől. nem történik, csak egy kis sötét. hátborzongatóan semmilyen. taps. nem jön vissza.

a villamos csikorog, a gyógyszerész segít. a menés forma, a gyomor tartalom. sok az igazság, amíg az utcák belénk tévednek. nem sok az a néhány nap. minden városban ott lakik az a néni. galambot etet és van csupasz téglafal is. meg az utolsó korty napfény. és indulás haza.