et factus est
sudor eius sicut guttae
sanguinis decurrentis in terram[1]
 

... feltámadtam, és haladván
a menny kapuja felé, felidéztem
szenvedésem történetét. Aki nem
látott kereszten meghalni emberfiát,
annak nem adatott még szenvedést látni...

(elfelejtett korabeli  szerző ajánlása )

“Útált és az emberektől
elhagyott volt, fájdalmak férfia
és betegség ismerője! Mint aki elől
orcánkat elrejtjük, útált volt; és nem
gondoltunk vele. Pedig betegségeinket
ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi
azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik
és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett
bűneinkért, megrontatott a mi
vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta
van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.”
(Ézsaiás 53,3-5, Károli Gáspár fordítása)

1. haematohydrosis

A hajnal barna volt --› Heten indultunk
a Gat-Semáné kertbe --› A főpapot
követtük, alig csörrent meg fegyverünk
de mégis erős zajnak tűnt fel nekünk
 a csöndben, mi a kert felől gomolygott
akár a köd --› akár a halál jött ránk
Azt mondták, a zsidó királyként ismert
szélhámost kell hegemónunk színéhez
vinnünk --› Mesélnek ez emberről csodás
történeteket hogy a víz borrá vált
az érintésétől s hogy a kenyeret

szaporítani tudja --› halászok közt
a halakkal művelt számtalan csodát
s most itt rejtőzködik tanítványokkal
az olajfás ködligetek mélyében --›
A kertbe lépve szemünknek szoknia
kellett a homályt minden felől árnyak
mozogtak s nem volt tudható hogy élők
vagy holtak járnak a ködben szerteszét
az Olajprés kertben --› Fogvacogva fától
fáig nyomultunk egymást nem veszítve
el előre --› így értünk a tisztáshoz

ahol fehér ruhában térdelt ő kit
elfogni s előállítni volt paran
csunk --› tán imádkozott vagy elmélázott
alakra vézna ember ott a ködben
s hogy csörrent bárki fegyvere megfordult
felénk mutatva arcát és a főpap
rémülten fordult hozzánk „nézd csak vérzik”
--› az arcon vér s verejték csurgott végig
a holdderengésben ez látható volt
s a társaim riadtan léptek hátra
a félelem lett úrrá rajtuk nyomban

a szenvedő láttán --› csodákról kezdtek
pusmogni gyáván kardjukkal a csöndet
szabdalva tanácstalanul meredtek a
főpap felé aki szintén bénán állt
babonázva a vérlátványtól › én meg
– lévén hogy orvos volnék tudományban –
rögtön láttam haematohydrosis volt
mi e furcsa jelenséget kelthette
ez emberek fölötti rettegéstől
és gyötrődéstől származtatható jegy
--› a verejték mirigyek körül lévő

bonyolult sok véredények rendszerét
mozgásba hozza a kín mit érez a
szorongást gyötrődést elszenvedő --›  ki
feladja egy idő után a reményt
--› hajszálerek pattannak meg s a vér a
verejtékkel vegyülten távozik a
testből --› kétségbeesett arcát felénk
emelte kit Isten fiának hívtak
(mások zsidók királyának csúfoltak)
mozdulni nem mert senki sem --› hát szóltam
a papnak „uram, itt szó sincs csodáról

ez az ember szenved és kialvatlan
s hogy orvosilag magyaráznám meg mi
történt” s a férfi felállt alvókhoz ment
szomorúan „mit alusztok? Keljetek
fel és imákat mondjatok kísértés
ellen?” de nem fejezte be mert Júdás
az iskarióti csókkal illeté
arcát mely jel volt egyértelmű nem más
akit keresnénk ő maga Jézus a
a főpap félrelökött és durván ekkor
karjánál megragadta őt aki

a fájdalomtól felkiáltott --› és mind
a társak a védtelenre rohantak
ütötték és leköpdösték ott sorban
„zsidók királya így döglesz meg” mondták
hajába tépve és ő vérző arcát
az égre emelte és imádkozott
értünk egy pillanatra csönd lett --› aztán
elősereglettek kiket tanított
és fegyvert rántván ellenálltak --› egyik
kardjával a társamhoz sújtott fülét
nyomban levágva szegénynek --› csak Jézus

parancsa óvta meg életük ki szólt
a vért akarók ellen legyen már csönd
a törvényt hordozókkal senki szembe
ne szálljon › és meggyógyította fülét
a szolgának s szomorúan mondta „Úgy
vonultatok ki ellenem kardokkal
s botokkal mint ki rabló ellen indul –
hatalmatok sötétségnek hatalma”
s engedte elvezetni magát onnan
a bölcs hegemón elé ki itélni
fog római módra --› hátrébb húzódtak

a tanítványok --› csak egy követte mind

[…]

[1] Ismeretlenül is köszönet Dr. Galántai Orsolyának és Ruff Tibornak,
akiknek a Jézus szenvedése – orvosi szemmel “Fájdalmak férfia és
betegség ismerője” című munkája nélkül sohasem készült volna el ez a szöveg!

(gong) kántor lajos megszólítása jól is esett, meg zavarba is hozott. jól esett, mert irodalmárként becsülöm és nagyra tartom, emberként meg szeretem, ugyanakkor két dologban téved. egyik, hogy sikerült a csokonai társaság honlapjára (www.csokonai.org) föltennem őt, mert nem sikerült, ugyanis mind a mai napig nem érkezett meg tőle a szöveg, amit ígért, és amit fel tudnék pakolni oda (hja, a modern világ modern technikája, hja), másrészt meg vészesen nem szeretek beszélni, de mert a rám osztott és általam fölvállalt szerepek szinte kivétel nélkül beszédre kényszerítenek, és azt a látszatot keltik, hogy ezt szeretem is, joggal fogalmazódhatott meg a jeles főszerkesztőben az az eszme, hogy nekem kenyerem a beszéd, nem az (gong) ahogy nem kenyerem az írás sem, csak mindennapi elgyötrőm és vérszívóm, mert miért is kellene az embernek élveznie amit csinál, és miért kellene abbahagynia amiatt, hogy nem élvezi, vagy miért kellene pusztán az élvezet okán elkezdeni valamit, amikor az élvezet leginkább az aktus befejezését jelenti, például tegnap hajnalig írtam egy szöveget a tiszatáj felkérésére, és élveztem, és nem ment, és nem élveztem, és ment az írás, így változóan és periódikusan, főként azt élveztem, hogy befejeztem végre, és most nem tudom, kell-e élvezni, amikor, és nem tudom, hogy jó-e, ha az ember nem élvez, amikor, de hát nem is erről kellene beszélni, hanem arról, hogy itt van a húsvét, a kocsonyák és a testi elnehezülések, lelki megkönnyülések ideje, előveszek egy régi kéziratot, előveszem a régi kéziratot, amit már évek óta írok, pontosabban nem írok, írnék, de nem tudok befejezni, hát megint, kit tudja, hányadszor az utóbbi egy-két évben, leviszem magammal anyámhoz abonyba, és anyósomhoz ceglédre, mert ezeket a páros ünnepeket mindig lent töltöm családostól vidéken a szeretteim között, és megpróbálom hozzáírni a következő részt, mert fontosnak tartanám a szembesülést ezzel az emberiség-pillanattal, és azt, hogy ennek a szembesülésnek a méltó regisztrálását elkészítsem - ha másnak nem, hát magamnak... (gong)