Én vagyok a valódi Inkvizítor.
Az egyetlen igazi metatextus.
A lopakodó jelenlét. A spicli.
Mozgatom a szálakat. A világ
az én benső mozim. Figyellek!
Az én vezérem bensőmből vezérel.
Szépen kifejtem meg elmagyarázom,
hogy X kódoltság most melyik hódoltság,
higgyed, nagyon dörzsölt lettél, barátom,
közben átbaszlak, mint szart a palánkon.
Ilyen egyszerű ez, mint a páros rím.
Belátom, hátulról jövök, dehát
ebben van a vitamin kacskaringós lim-
lom duma vagy kiszámított diszkurz,
kijelentek, feljelentek, s te rákursz.
Mi az igazság? Az olyan Li meg La.
Piros és kék. Fehér meg fekete.
A jelentést a használat létesíti.
Mármint a tartótiszt használata.
(Wittgenstein, Te meg nyald ki a seggem.)
Én csak kukkolom, hogy akar túlélni
a sok gyáva, szemét. Fizessetek!
Infoért, bűnért. Ki-ki a magáét.
Vicc ez az egész miskulancia.
Elárullak, mint a nyelv. Na szia!