„Mert hazudnod kár. Ne tagadd e káoszt.”
Hát ez elmés volt igazán. Namármost
pakli kártyát én keverek, de más oszt
        úgyis a versnek.

Ősi fejfájás ez a fenti refrén.
S úgy hiszem most már, nem egyéb, csak agyrém.
Végeredményben van-e végeredmény?
        Kezdeti végzet.

Egyszerű képlet. Bonyolult csupáncsak
önmagad vagy már, de mikor pofán csap
ökle majd később a megalkuvásnak:
        észreveszed majd.

Valaki mindig jön mögöttem.
Léptünk egyszerre koppan.
Repedés-falevél-erezet
fut fel az ablakokban.

Ezer fa lombja mint madárraj –
millió falevél rebben.
szél mintha fújná, hogyha szárnyal
fekete kendőként felettem.

Kupacokban térdel a sár,
tóba csobbanó kő a csöndben.
Téli gólya északra száll.

Valaki mindig jön mögöttem.
Ha hátranézek, eltűnik. Akár
csobbanó kő a vízkörökben.