– Bűnödet ő tervelte ki, s te nem követted el! – Netán ha mégis? – faggatom szívszorongva, mint aki eleven ördögével felesel.

– Még mindig arra a fáradt rugóra jár szegény...
– Más nemzedék vagy, éktelen szerencséd ez, és nem erény!

– „Semmi új!” – a presszó asztalára szórta verseid azon az első estén.
– Megsebesített, így igaz, és felfakadt a szó, a balladás-piros nagyanyám fiatal testén.

– Apád helyett apád – húsz évesen te tudtad ezt, s futottál tőle térdig hóban.
– Ölt és ölelt. Lányom fogant, nem szültem újra őt – ezért lakoltam.

veled a szerelemben
apáim bűnét
megláttam színről-színre –
így vezekeltem én
s te nem tudtál megbocsájtani
*
írnokod, eldobott
szeretőd, dehogyis
vágytam én koronádra!
meg voltam szállva
ettél, ittál és laktál bennem
mint azelőtt
olvastam néma szádról is
diktáltál nekem évekig még...
*
bűnlajstromod
akár egy olcsó rémregény
fölstilizálja a botrányt
elapasztja a könnyet, a verset
ápol és eltakar, mint a sír
*
ki tehet róla, mondd?
te Júdás csókjának csattogását
fülelted egyre
miközben én
örvendeztem a fakopácsnak
*
falrahányt lencsefőzelék
asztalt borító indulat
nem árulás – elárvulás
dirib-darabra tört cserép
*
enyves kezed ragaszkodása
vágyakozásom csiganyála
börtönszex volt? szerelem volt?
lemoshatatlan rajtunk a folt
*
a töredelmes vallomás
kövön szétloccsant tyúktojás
énekes madaram rántotta
kényes gyomrod elrontotta
*
írok –
irtom a gyomot
helyetted is
amíg csak föl nem
sír az a gyermek
tebenned is
*
mit vétettem neki
s mit vétett ő nekem?

e tökharang
mióta rámborult

mintha vaksötét vízen
ringna az életem
*
fátyolt reánk!
*
„kereszt-rejtvényed ő
gyászmunkád merő
időpocséklás
vagy jó esetben
puszta hobby”
*
tőről metszett fekete rózsa
mintha akasztott ember volna
*
a történés
báb-állapot
alvó kisded
feltámadó halott
vak tükrön
homályos párafolt
*
sajnálhatod az ünnepet
az első szót mikor kimondta: „kép”
ma már minthogyha rém-
álom, rózsaszín, avagy
kegyes hazugság volna csak –
elévült bűntény
hogy megöleltél
s hogy megfogant
*
dolgozol rajta te is
merem remélni
és azt is: neked se könnyebb!
*
kürtölhetem világgá, úgy bizony! –
a suttogásra miért nem volt füled?

*
kapaszkodom beléd –
kidőlt fa törzse ránt magával

*
vonzott az ablak
a tíz emeletnyi mély

önkéntes áldozatom
sejtelme mint a villám

kettéhasadó vén diófa
tövében árva királyfi

*
„apám helyett apám”
láttam húgom szemének
pocsolya-zöld zavarát
amikor megölelted –
hitvesed azon az őszön
felpolcolt lábbal hasasodott
„itthon vagyok, mióta teveled”
találtad mondani egyszer –
akkortájt éjszakánként
a zörgő téli avarban
végtelen hosszúra nyúlt
mindig a sétánk – –