Miskolci létem, úgymond, nincsen, nemleges.
Egy röpke emlék van, mi ha helyszínt szerez
magának, tiszta képpé összeáll,
az a helyszín épp Miskolc is lehetne,
sőt biztosan az, csak messzi a kép, tág a homály:
galériákba szoktam járni Pestre,
és egyszer mintha Miskolcra tovább...
Két éve talán, ott is valami galériába
mentünk, néhány képet tán hozni-vinni.
Miskolc volt, már biztos, jól gondolom ki,
csak az emléknek nincsen folytatása.
Vagyis azóta Miskolc messze, messze,
térben legalábbis, mert egy-két költő ismerős tán
akad ott, ahol fehér lesz a sétány
az első hótól, ha majd sűrűn hull, peregve,
s a nép a Városház téren karácsonyozgat.
Egy röpke emlékben nem adott semmi rosszat
nekem a város. Majd többször lesz, sokszor
talán, hogy mehetek oda.
Áll még Szabó Lőrinc szép szülőotthona?
Mennyi, mennyi mindent még nem tudok Miskolcról!
De rövid emlékem nem jut a nagy szemétkosárba,
mint újév napján Miskóc város minden kócerája.