hol voltál hol nem
mit tudják azt a kóbor évek
kiről beszélek

az iskolaudvar fölött verdes a téli éj
sosemvolt s elmúlt történeteket
sodor az idő árapálya
telehold s emlékezet világosában
a korcsolyapálya

zene szól Beatles Bee Gees Illés
a lélek vattacsomóként tömve a szájba
tekintettel a transzcendenciára
harang szól valahol messze halkan

fényt izzadnak a reflektorok
fel-feltűnik prémes piros kabátja
jön a homályból gyerekkorából
a zúzmarás kerítés mögül bámulom
mit karcol a jégre korcsolyája

tizenhét múlt minden elmúlik
szeme kék mint a megrepedt üveg

kacajok sikítások hópehelynyi cöndek
hol voltál hol nem életünk uszadékait
sodorja az idő árapálya

félálomban a vasgyári villamos csönget

Miskolc én már hozzád tartozom
mint tűzhöz a füstje mint fát a kérge megvédesz
engem életem életed része lett a Széchenyi utca
hol homályosan borongó hol vidáman csillogó
kirakatai őrzik minden arcomat a lustálkodó levegő
tavaszi nyári őszi téli szagomat hajdanvolt
cigarettáim füstjét köddé vált lányok és barátok
alakját te kéjsóvár ribanc magad alá gyűrtél
magadba szippantottál éretlen kamaszként
és én hősnek éreztem magam hódítónak
gyerekkorom múltam Szögligetbe szakadt
mint sebesült katona a beleit cipeltem magammal
kitépett gyökereimet sivár utcáid fölitták
lélegzetemet álmaimat szerelmes lányok
kíváncsi asszonyok szemében tűntem el
— kanálisban az esővíz — életem része lettél város
már vannak itt helyeim vannak arcaim beszélem
nyelvedet bár hosszú hallgatásaimban a szögligeti
erdők csöndje sötétlik jóllehet egyből megkaptál
hosszú volt hozzád az út már hozzád tartozom
negyven év után része vagyok hétköznapjaidnak
lábamra tekerednek utcáid és nem eresztenek
cipőmet csókolgatják hűséges kavicsaid hunyott
szemmel is tudom hol vagyok ha buszon ha villamoson
ülök beléd ettem magam mint szú a fába már elkorhadt az
Avason a pad ahol először csókolóztam elmosta
az idő a kedves arcot is város én már hozzád
tartozom tragikusan és örökre mint falhoz csapott
állat vére a vakolathoz