Székelyhidi Zsolt
1973-ban született Debrecenben. Író, költő, fotós, zeneszerző, 2007-től a Spanyolnátha szerkesztője, 2011–2019 közt főszerkesztő-helyettese. A Corvina kiadó műszaki vezetője.
Kötetei: Hoz (versek, Új Bekezdés, Miskolc, 1997), Zajtalanítás (versek, Parnasszus, Budapest, 2004), Jega Jade — Háborúban született (regény, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009), Ördöngős (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2009), Űrbe! (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2012), Vampomorf (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2014), Csurom (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2016), Színült (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2019), A kékkőkúti csillag (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2020); Ami kék lesz (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2021).
Az 1995-ös Miskolci Tavaszi Diáknapok különdíjasa. 2007-ben Junior Parnasszus-díjas, 2008-ban a Kossuth Kiadó regénypályázatának első helyezettje Zöllner Marcellal.
A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz 12 SPN-antológiák tervezője, szerzője. A Hunlandiát szerkesztőként is jegyzi.
SPN Krú név alatt 2008-tól Berka Attilával együtt zenés költészeti performanszokat, akciókat csinál. 2011-től 2013-ig a vakszöveg.hu irodalmi és fotóblogot vezette Zolkóval.Űrbe! kötete 2013-ban digitális verzióban is megjelent a Spanyolnátha művészeti folyóirat aloldalaként (http://urbe.spanyolnatha.hu, tervezte: Barbély Virág), 2014. január 22-én pedig Miskolcon a Tízeset című Spanyolnátha-rendezvénysorozat részeként debütált a belőle készült színpadi mű Bársony Júlia rendezésében és a Harmadik Hang Háza + SPN Krú előadásában.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Székelyhidi Zsolt
Elsírvers
(Dukay Nagy Ádám, Sír-verseny)
Nincs értelme verssel jönni,
amikor a létöl már
nem tart fel és vissza.
Ahol nem tartozol
senki ölésének, ott
elszámolsz magaddal,
levonod
a szemhéjak
árát,
főhajlasz
a részrehajtásnak,
elfekszel.
Mindennek
ellentettjére
nem vagy.
Ezed jól sikerült.
A létöl
tarthatatlansága,
a kötetnyi
kötetlenség,
ami belülről
kibomlik
a végén.
Maradi
meneted,
amit odázhattál
volna
a semmire se
rímelőre
szedett
szemsorokig.
Dukay Nagy Ádám
A sírvers epitáfiuma
Drága élők és holtak,
ím, ezennel én vonulok vissza.
Én a sírvers maga.
Most még, utoljára,
megírom - e szegleten -
magam, magam, aztán kész:
ennyi.
Dolgoztam, szolgáltam -
volt gyilkosság, járvány, háború ezernyi.
Ebből lett elegem - van ilyen.
Többé ebben részt venni nem
kívánok, szóval, ezért és ezért:
a mai nappal fölmondok.
*
Létem értelméről így, immár kívülről,
a következőképpen nyilatkozom:
nem volt, nincs és nem is lesz soha,
kinek szólok, miért, és pláne ki beszél, és ha szól, azt miért épp rímben teszi, hogy létezem, semmi indoka.
*
Így hát most azt mondom,
viszlát, kézcsók, szeva,
visszavonulok
valami szeretetotthonba -
majd mesélek naphosszat
sok rajtam végzett kínrímről,
rosszul vésett betűről,
*
s mikor az ott töltött
nyugalmas napok után végleg elnémulok,
kérlek, ne beszéljetek helyettem,
sírkövemről így ekképp rendelkezem:
lehet tőlem fa, márvány, vagy andezit,
egy a lényeg - az isten szerelmére! -,
rá ne írjatok valamit!
***
Dukay Nagy Ádám verse a Spanyolnátha első évfolyamának Sír-verseny c. számában:
http://www.spanyolnatha.hu/archivum/sir_verseny/2/szepirodalom/dukay-nagy-adam/232/
