Bandi megint a Lédaarcú szfinxszel álmodott. Ahogy közeledett a látomás, az áldott feketeségbe liliom, mirha és fahéj szaga kúszott be. Erre kinyitotta szemét. Még mindig az ágyán feküdt, egy orr az ő orrától egy pillangószárnynyi érintés után egyre távolodott, miközben kiélesedtek a leggyönyörűbb és leggyűlöletesebb vonások. Majd megcsillant a sárarany szőrrel borított oroszlántesten a fény, bőre meg-megremegett, mintha a legyeket akarná elzavarni, azonban légy ebben az álomban egy szál se volt. A Lédaarcú szfinx gerjedelmét akarta visszafogni. Ezt nem értette Bandi. Ez egy álom, ráadásul az ő álma. Ugyan minek benne bármit visszafogni? Miért nem hághatja meg durván és egyszerűen ezt az állatot, vagy nőt vagy nőállatot és térne vissza minden a régi kerékvágásba? De a szfinx már megint erőt vett magán és vágytól felhős tekintettel megkérdezte:
— Akkor vagyok legmelegebb, amikor hideg van, akkor vagyok a leghidegebb, amikor meleg van. Mi az?
— Pince! Pince! Ezerszer is elmondtam már, hogy pince!
Megint a saját ordítására ébredt. Még csak éjfél volt. A legjobb idő egy kis lumpolásra. Kitárta az ablakot, hogy kiszellőzzön ez a szag. Mintha két test összeért verejtéke töltötte volna be a pici szobát kesernyés melegével és fojtó gőzével. Imádta az üzekedés illatát, ha nem egyedül feküdt az ágyban. Viszont egy szál nő sem járt itt már hetek óta. Mióta ez az elviselhetetlen rémálom kínozta. De csak egyszer, egyetlenegyszer sikerülne a szfinx mögé kerülnie, azonnal megszűnne a szenvedés.
A hajnal csapadékot hozott. A süvítve utazó sötétszürke felhők alatt az ég narancsos haraggal égett. Az éjjeli szél leszaggatta a megfáradt, nyáreleji szirmokat, azok mocsokban hemperegve gyűltek össze a sarkokon. Még az eső is kiszámíthatatlanul esett. Szitálva érte el a földet, néha úgy tűnt, már el is állt vagy el sem kezdődött igazán, majd a kavargó szél alulról, ívben vágta Bandi arcába a hideg vizet. Nem bánta. Eltűnt az orrából az összefonódó testek szaga. Minden nappal egyre hosszabban kínozta és egyre több abszinttal tudta kordában tartani ezt az őrületet. A derengés más vendégei beburkolóztak kabátjukba, kendőjükbe és gyorsan lépegettek munkájuk vagy ágyuk irányába. Bandi kabátja egyre dagadt a teste körül, lúdbőrzött a háta, a haján egy-egy esőcsepp ült meg. Minden fogadkozása ellenére futólag mégis rápillantott a Dalszínház utca mosolygó szfinxére, amitől csettintésre fejbe kólintotta az imént kiűzött szag és elöntötte a forróság. A homlokára csapott és felmászott az oroszlánasszony márványhátára. A fülébe súgta a rejtvény megoldását, majd megoldotta övét.