Lehetne bármelyik utca, egy kis utca bármelyik városban, még akár nagyvárosban is, mint Párizs vagy Budapest, ám ez az, ahol egy butikban ruhát vásárolt a barátnőm, Éva vagy Emma. Az ősasszony vagy Bovary. Az eladó, Rita vagy Réka, ritka gyorsan beszélt mindenféléről, valószínűleg amfetaminon volt, csak beszélt, beszélt, és elmondta az egész utca legendáját.
Hogy minden sarkon, minden bárban bolondok vannak, és egyszer egy ilyen őrült behatolt a butikba, és mint egy bezerk, mindent szétrombolt. Még a falra is felmászott, akár egy pókember. Végül magát is szét akarta rombolni, és keresztül ugrott a kirakaton. Rita vagy Réka ott állt és sikított, hogy így meg így tett tönkre a boltban mindent. Szanaszét repültek az üvegdarabok. Az egyik beleállt Rita vagy Réka szívébe.
Éva vagy Emma átvette a gyors tempót, de leginkább az eladót hagyta beszélni, s őt nem kellett hagyni, mert mondta, mondta, mondta, mint akit nem lehet le se lőni. Pedig volt lövöldözés is az utcában. Meg meztelen bolond. És a szomszédos bárban a bártender tuti, hogy kokainozik, és az is köztudott, hogy az Operából ide járnak a szubrettek a kliensekkel, mint a régi szép időkben, amikor itt volt a vigalmi negyed, az Ó utca és a Dessewffy keresztutcákban, még annak idején, amikor Ady felmászott az Opera szfinxére.
Lehetne bármelyik utca. Bármelyik városban: Prágában, Párizsban. De ez a hajósok utcája, körbevéve bordélyokkal, kifut egészen az Eiffel-toronyig, és a körfogalomban elvész a Mars-mezőn.
A ruhákról nem beszéltem még. Egy híres festőnő képei voltak a rájuk nyomtatva. Az anyaguk szintetikus, nem valami kellemes viselet nyáron, de arra lehet a legjobban felvinni a festéket. Az élénk színek és a kétdimenziós figurák meseszerűvé tették a kompozíciókat. Éva vagy Emma egy szoknyát szeretett volna. Fel is próbált néhányat. Egyiknek a mérete nem stimmelt, a másiknak a hossza, a harmadiknak a formája. De végül megegyezett Ritával vagy Rékával, hogy saját modellt kreáltat. A boltos levette a méreteket is. Aztán megegyeztek az árban.
Egész idő alatt nem volt más vásárló az üzletben. Én viszonylag csendben maradtam, a két csivitelő nő mellett nem jutottam szóhoz. Egyébként sem volt semmi affinitásom a botrányokhoz vagy a dizájnruhákhoz. Mi több, az én méretemben nem is volt ruha. Kényszeredetten nézegettem a kisebb méretűeket. Vágyódtam már ki, az utcára. A hajósokat láttam magam előtt, és a Mars-mezőt. Meg egy háromgombócos fagylaltot. Kinek az amfetamin, kinek a cukor.
Éva vagy Emma, az ősasszony vagy Bovary a megrendelést egy öleléssel pecsételte meg, és úgy váltunk el az eladótól, hogy az még a bejárati ajtóban állva is csak nyomta a szöveget. Tán ő volt a legnagyobb bolond az egész utcában éppen akkor. Futtunkban az Operánál hullámozni kezdett alattunk a pikkelyesen lerakott kőburkolat. Még szerencse, hogy ott voltak a szfinxek, azokba bele lehetett kapaszkodni, hogy el ne süllyedjünk. A fagylatot már a Bajcsyn vettem meg.