Meglepő a borító: Pusztai Virág – aki a szegedi Tömörkény István Képzőművészeti Szakközépiskola grafika szakán, majd az SZTE JGYPK rajz szakán végzett, a TiszapART TV szerkesztője, s a Szeged effekt antológiák illusztrátora – olyan ötlettel állt elő, amelyen Gyömbér Ákos alig változtatott. Az időre (a hagyomány alapja) és a lázadásra figyelmeztet a külső.

Magyartanárként elővettem a Magyar Nyelv Értelmező Szótárának IV. kötetét (Bp., 1987), ugyanis itt olvashatjuk: „méltányol … értéke, érdeme szerint elismer, értékel.” (1242. o.) Mielőtt föllapoztam volna a kötetet, elolvastam a külső, hátsó borítón Varga Emőke öt, Boldog Zoltán négy, Máté Zsuzsanna négy összegző mondatát, meg Ködöböcz Gábor szintén négymondatos fülszövegét. Jó, ha felkészül a befogadó, hogy mivel is lesz találkozása, főleg, ha nincs Előszó.

Bene Zoltán írásaival hamarabb találkoztam, mint a szerzővel magával – a középiskolai Tömörkény Erzsébet Pályázatokra beküldött írásait olvastam. Tényleges kapcsolatba a Madách Irodalmi Társaság összejövetelein kerültünk. Elhangzott előadásai, megjelent tanulmányai bizonyították, hogy részben autodidaktaként, részben a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola hallgatójaként, ahol művelődésszervezőként, könyvtárosként, majd andragógusként végzett, megszerezte azokat az alapokat, melyekre építve versenyre kelhetett édesapjával, az irodalomtörténész, filológus Bene Kálmánnal.

Mivel magyartanárként a helyi kultúra is foglalkoztat, megismerhettem a 2001-ben induló szépirodalmi pályafutását. A Fekete föld mellett további három regényét, két novellafüzérét és négy novelláskötetét olvastam.

Bene Zoltán ma már nemcsak művelődésszervező, hanem a kulturális élet irányítója is – erre nemcsak a két Szeged-effekt antológia a példa, vagy az Írószövetség szegedi körének titkársága, valamint a www.szegedilap.hu szerkesztése, hanem az algyői Móra Ferenc Népszínházzal való együtt munkálkodása is. S mindehhez kapcsolódik, hogy jelenleg a Szegedi Egyetem Málnási Bartók György Filozófiai Doktori Iskolájának doktorandusza.

Érdekes és tanulságos egy ilyen sokoldalú írástudó gondolatait megismerni!

Az antológiaszerű könyv első nagy ciklusa a Tegnapelőtt címet viseli. Az író 2003-as, első nagy tanulmányában bizonyítja, hogy nemcsak könyvtártörténeti témáról van szó, hanem a magyar reformkor és romantika olyan kultúraszervezőjét mutatja be, aki nélkül a tanult 19. századi szerzők nem tudtak volna működni. Mátray Gábor olyan fontos személy a kortárs kulturális életben, mint a haza mindenese, Fáy András, a gazdasági vonatkozásban. A két további 2005-ös tanulmány a magyar reneszánsz és manierizmus korát mutatja be – új nézőpontból a régi magyar irodalom jeles alkotóit. Mindhárom írás bizonyítéka annak, hogy akkoriban a főiskolákon hasonló szigorú elvárásokkal fogadták a tanulni vágyókat, mint az egyetemeken.

A következő, kissé hosszabb ciklus a Tegnap. A szerző 2009-es tanulmánya nemcsak Madách életművéhez kapcsolódik, hanem a méltatlanul elfeledett Gerelyes Endréhez is. Nemcsak a dolgozatot érdemes elolvasni, hanem a nógrádi származású, Szegeden tanított író művét is. A Káin és Ábel mítosza napjainkban is több írást eredményezett. A tanulmány után ide kapcsolt négy recenzió 2011-ben íródott; feltehetően azért jutott ebbe a ciklusba, mert egy 1931-es, egy 1972-es és két 1978-as alkotást mutat be azzal a szándékkal, hogy fölkeltse az olvasók érdeklődését.

A múlt nyolc írását követi a Ma ciklus huszonöt cikke.

Ebből tanulmány-rangú José Saramago Káin című regényének értelmezése; kapcsolódik is a fentebb említett filozofikus témájához. Majd olvashatunk tíz kritikát a 2007–2012 közötti évekből; és tizennégy könyvismertetést, melyek 2006 és 2012 között keletkeztek.

Ajánlom elolvasásra a címadó recenziót, amely Petri Csathó Ferenc 2008-ban megjelent gyűjteményes kötetéről szól. Főleg azért, mert nem a költő értékel, hanem az irodalomszervező és az írástudó.

Mellesleg ebben az egységben sok olyan szerző szerepel, aki nem csak kortárs, hanem vagy szegedi, vagy a dél-alföldi régió alkotója (Árpás Károly, Hász Róbert, Kiss László, Kiss Ottó, Molnár János, Újszászi Ilona, Weiner Sennyei Tibor). S hogy senki ne higgye, hogy lokálpatriotizmusról van szó – más vidékről való szerzők is szóba kerülnek: Berka Attila, Böszörményi Zoltán, Merényi Krisztián, Novák Valentin, Szakonyi Károly, Székelyhidi Zsolt, Vass Tibor. Emellett Bene Zoltán külföldi szerzők műveit is bemutatja. Ide tartozik Orhan Pamuk török, J. M. Coetze dél-afrikai, José Saramago portugál és Mario Vargas Llosa perui alkotó.

Bene Zoltán úgy ír a művekről, szerzőkről, olvasmányokról, hogy a kötet forgatója óhatatlanul a könyvespolchoz lép, vagy a könyvtárba készül, esetleg megnézi a könyvet a könyvesboltban. S nem azért, mert interneten nem hozzáférhető, hanem mert mégis csak van még életereje a Gutenberg-galaxisnak. Fönnmaradása pedig nemcsak az írókon, hanem az olvasókon is múlik. Olvassuk ne csak Bene Zoltánt, hanem a jelzett huszonkilenc tollforgatót is! S hiszem: ha harminc ember könyvéért nyúlunk, akkor nem állunk meg itt, hanem várjuk Bene újabb alkotásait, és keressük az említett szerzők munkáit – s másokét is.