Csobánka Zsuzsa

LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló

Csobánka Zsuzsa
Kerengő
Aludtunk. Álmomban fa voltam, majd semmi. Aludtunk, előtte hatalmas dunnapaplanba burkolózva jártam Pest utcáit, cseperészni kezdett, a paplan alja sáros lett kicsit, de nem bántam. Aludtunk, mert összetalálkoztunk valahol, és te csak annyit mondtál, menjünk, úgy lett, odabújós alvás lett belőle, melegek és biztonságot sugárzóak voltak a vállaid, hallottam dobogni is a szíved.
Muterkám, látod ennyi kellett, hogy nem rémálomra ébredt Marla, én meg azt írtam neki válaszlevélben, hízeleg nekem, és a klasszikus műveltségemre hivatkoztam: titkos ügynök, hallgass, fordulj be a sarkon, figyeld az ellenséget, rád ég a tekintete. Eszembe jutott egy barátom, aki míg a felesége évekig külföldön dolgozott, a nyári szünetben kétnaponta kiment a pályaudvarra, és 1000 forintért kért jegyet. De mégis hova? Maga hülyének néz engem? A pénztár mögött a nő óriás hegyes műkörmökkel dobolt az asztalon, a teste amorf volt a rajta lévő fölös zsírtól, minden lélegzetvételnél erősen sípolt, fújtatott. Néztem a nőt, mesélte a barátom, a gyűrűsujjába vágó jegygyűrűt, ahogy körbenőtte a hús. Keletre. A nő az előbb csak bután nézett vissza, most viszont düh fénylett a szemében, A kurva anyját az ilyeneknek, úri huncutság, mi, jó dolgukban nem tudják, mire basszák el a pénzt. A pénzt már nyújtottam, befeszült az üveglap és a fémlemez közé, így mesélte a barátom, a gyerekkori mondókát ismételgettem, Adj, király, katonát!, de a nő valamit észrevehetett, mert kitépte a papírpénzt, és a helyére rakta a jegyem. Szeretett volna valamit odavágni, de mögöttem egyre duzzadt a sor, egyik lábukról a másikra álltak, volt, aki előre jött, Miért nem haladnak már, maguk miatt fogom lekésni a vonatom.
A vonatút miatt volt minden. Addig semmi közöm nem volt a világhoz, épp csak ezer forintnyi bérlet, hátradőltem, hiszen én most jegyet váltottam, nincs mit számon kérni rajtam, nincs kinek elmesélni azt a nőt, a gyűrűsujjába vágó jegygyűrűt és a burjánzó húst, a táj olyan kevés volt, csak fák voltak és fű volt, a fülkében mellettem papírzacskóból evett parizert egy öregember, se kés, se törés, maradék fogával harapta, de úgy ette, hogy megkívántam, lám, mégiscsak ennyi az élet csak fák és fű, meg papírstaneclis parizerszeletek egy öregember protézisébe szorulva. Bealkonyodott, mire az állomásra értem, a restiben méregettek, ennyi év alatt már kiszagolják az idegent, de főleg az űzöttséget. Ez az egy, ami gyanús, Mert a gyilkosokat le lehet lőni, a zsebeseknek levágnám a kezét, a kalauz ezt dörmögte, De tudja, Marika, azok a legveszélyesebbek, akiknek nincsen csomagjuk, egy szál gatyában állnak, zsebre dugott kézzel, na azoktól mentse meg magát a jóisten, mert ki tudja, mikor rántják ki, és szorongatják meg a maga csinoska nyakát, ki tudja, mekkora madzag van ott feltekerve, hogy egy óvatlan pillanatban, amikor a 2 szem kockacukorért hátrafordul, rutinból, mert csak úgy odalöki, Kettő lesz?, emez ráugrik a pultra, és onnan, négykézláb erőlködik a maga csinoska nyakán, hogy a szusz se jöjjön ki többet belőle, addig.
Nem tudják, merre van a városban kiadó szoba? Erre nem számítottak, hogy se zsebem nem volt, se damil, és csak szobát keresek, Mondom, szállást keresek, mire a nő nevetni kezdett, Maga megbolondult, de nem lehetett tudni, nekem mondja-e vagy a kalauzra, harmadszorra végképp hülyeség lett volna megismételnem, inkább elfordultam célba véve az ajtót, ha kiérek, rágyújtok, úgy fogok gondolkozni, úgy talán könnyebb lesz, de a kalauz utánam kiabált, Hé, maga, akinek nincs zsebe, nekem van egy szobám, ha gondolja, ott elalhat, mást különben se találna, nem is értem, mit gondolt, merre jár. A szoba nem volt túl nagy, és egy ágyon kívül csak egymásra halmozott dobozok voltak benne, de legalább kemény volt a matrac, és a kalauz se akart beszélgetni arról, honnan jöttem, és ki vagyok. A miérteket ő szerette hozzáilleszteni. Reggel aztán a boltban, ahol tiszta alsóneműt vettem, mesélte a zseb nélküli férfi, a barátom, újra végigpörgettem a szobát, a falak voltak a legérthetetlenebbek, mindenhol gyerekrajzok voltak rajta, de persze ezt már csak a reggeli fényben láttam, este nem mutatta meg, hol tudok lámpát gyújtani.
A gyerekrajzokról a húgom jutott eszembe, ahogy a fülszúrás előtti éjjel is összefirkálta zöld filccel a tapétát, és csak azért nem kapott ki, mert másnap már arra ébredtem, hogy ő nincs sehol. Az orvos hiába mosolygott, akkorra már ugyanezek a szereplők egy másik fákkal és füvekkel övezett útra voltak csak elegek, a tiszta alsót a vonat vécéjében cseréltem át, szeretem a friss és idegen bolti ruha ropogását, erre gondolt a zsebek nélküli férfi, a barátom, és nézte a fákat, aztán csak kettőt nézett, míg a vonat a csatlakozásra várt, két külön törzsű fa, ahogy úgy tűnt, mintha egymásba hajoltak volna. Talán ezek azok a fák, amiből azt a csigalépcsőt ácsolta az ismeretlen mesterember. Mert a történet szerint a kolostorba elfelejtettek az orgonához vezető lépcsőt építeni, és a szerzetesek 9 nap és 9 éjjel imádkoztak, lenne isten, jönne valaki végre, és a 9. napon kopogtattak, mesébe illő részletek, vigyorgott a zseb nélküli férfi, és a barátom, ahogy ezt hallgattam, kicsit előre dőlt, kíváncsi voltam, hogy jönnek ide a fák, és hogy jövünk ehhez mi, pláne, hogy a "mi" régóta érvénytelen, van Marla és vagyok én, Muterkám, ha tudnád, ezt milyen kibaszott nehéz volt megélnem, talán inkább a hiúság, mint más, persze neki nem ezt írtam, jótékony és nagylelkű úr voltam, hiszen erre tanítottál, írtam neki, hogy Nem felejtek, Dobálóztam is, hogy Az élet hosszú, vehette volna fenyegetésnek is. De az ács megérkezett, nem beszélt, nem is kérdezte senki, honnan jött, merre tart, és amikor elkészült a lépcső, reggelre az ember eltűnt, a szoba falán karcolások, mintha álmában nem a fogát, hanem a falat csikorgatta volna körömmel, vésővel, tudja isten, de a történet itt még nem ér véget, itt dőltem hátra, és nyugtáztam, nincs közöm hozzád, Marla, de a zseb nélküli férfi, aki a barátom, még hozzátette, úgy mesélik, szög, konzol és ragasztó nélkül áll az a lépcső, és a férfi eltűnt, mintha sose lett volna, és a kutatók megvizsgálták a fát, amiből a lépcsőt faragta, és fogódzkodjak meg, Muterkám, rohadna meg, néha azt kívánom, az a nő, szóval olyan fa nincs a világon, nem létező fajból való.