Kocsis Csaba
1959-ben született Berettyóújfaluban. Erdésznek tanult, dolgozott tanítóként, volt népművelő, újságíró, kulturális menedzser. A nagyrábéi művelődési ház és könyvtár igazgatója, a Bihari Füzetek szerkesztője. 2005 óta állít ki fotográfiákat. Legutóbbi kötetei: Kádár vitéz útja (kisregény, Barbaricum Könyvműhely, Karcag, 2001), Vízummal a szülőföldre (publicisztikák, Szépírás Kiadó, Szolnok, 2004), Ezüstkert (színjáték, Magyar Napló, Budapest, 2005). 2006-ban Berek Barátja Emlékplakettel tüntették ki. 2006-ban a B. Tónus Kiadó gondozásában jelent meg 12x12 mondat a barátságról című kötete. 2006-tól a berekfürdői Körmendi Lajos Írótábor vezetője. 2007-ben az I. Hajdú-Bihar Megyei Fotószemlén a Megyei Önkormányzat díját kapta. Berekfürdői énekes poézis címmel 2008-ban jelent meg CD-je szezői kiadásban. 2008-ban 1. helyezést ért el a Vizek éve országos fotópályázaton, a Kikapcsolódás és egészségmegőrzés gyógy-és wellnessfürdőinkben kategóriában. Legutóbbi regénye a Közép-európai mozaik, a Babaricum Könyvműhely gondozásában jelent meg 2008-ban. 2009-ben négy tárlata járja Magyarországot. A Kor-Kör-Képben kortárs írókat, költőket ismertet meg a nagyközönséggel.
Fotó: Vass Tibor
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Kocsis Csaba
Kutya-álom és valóság
Fűzi Réka képeinek állandó szereplője a művész kutyája, Pöci. A szerző mégsem ismétli önmagát. Első látásra egy kicsit meghökkentő, Kosztolányi kis kutyáját idézi: „Mégis a legszebb állat. / Magasba trónol fönn a vánkoson, / csodálva nézem sokszor órahosszat / és fürge szívverését számolom. / Ha álmodik csontokról és ebédről, / gondolkozom, milyen a kutya-álom? / Milyen lehet az élete, az álma / ezen a vad és végtelen világon? / Szegényke mindig bús. Kérdem, mi bántja..."
Csoportos kiállításokon részt vett többek között az Iparművészeti Egyetemen, a Képzőművészeti Egyetemen.