„A kis Mariska víg leány volt, / a kis Maris táncolt sokat / és nevetett és hahotázott / vigyázzatok jól, kisleányok – / ó jaj, / a kis Mariska megrohadt. // Farsangba még azt mondta: ujjé, / s pezsgőbe tartott feredőt. / Pünkösdkor már azt mondta: ó jaj, / és vékonyan járt, mint a sóhaj – / ó jaj, / a koldus is nevette őt. // Aztán dalolt még leesőben, / vásott kerub, rossz rózsaszál. / Dallal s ölelve várta végét, / cipelve szent tizenöt évét – / ó jaj, / mint a becukrozott halál. // És egy éjjel kérdezte aztán: / két híres szemem hova múlt? / És gyertyát gyújtott s nézte–nézte / és nem látta a gyertyafénybe – / ó jaj – / a tükre, tükre megvakult. // És egy éjjel kérdezte ismét: / hova lett híres két karom, / A két karom, mely csupa rózsa, / most rózsa, rózsa, csunya rózsa – / ó jaj – / és fájdalom és borzalom. // És egy éjjel kereste búsan / fejét, a szépet, édeset / s a pici, drága fej haragvón / gurult–gurult, dörgött a padlón / ó jaj – / és széttörött és leesett. // És leesett a keze, lába, / és leesett a karja is, / és máglyán, lángoló sebekkel, / mint pestises szent, úgy esett el – / ó jaj – / a bús, a szent, a kis Maris.”

Kosztolányi Dezső: Kis Mariska (Vidám és rettenetes középkori ballada. Énekli egy kikiáltó.)