„Kakukkos isten rakott idegen világ pihéibe, / Arcunkra könyvelt bizonyossággal / Mi tudjuk, ugye, gyöngyöm-bogaram. / S kihajitnak csavargónak az utakra, / Ahol vásárra szekerezik az öröm. / De megterít a nyár eperfák zöld abroszán. / Testes mosónővé negyvenévesedik / Diaboló-derekú Beatricénk, / Kinek szemében galambok laktak egykor. / Lábainkon kolonc az országút, / Megennénk egész kukoricatáblát, / S elhiheted, az a legnagyobb bajunk, / Hogy muszáj lenni becsületes / ősállatoknak is, / Akik nem hordják zsebben a gerincüket.”