SPN BLOG
Székelyhidi Zsolt
1973-ban született Debrecenben. Író, költő, fotós, zeneszerző, 2007-től a Spanyolnátha szerkesztője, 2011–2019 közt főszerkesztő-helyettese. A Corvina kiadó műszaki vezetője.
Kötetei: Hoz (versek, Új Bekezdés, Miskolc, 1997), Zajtalanítás (versek, Parnasszus, Budapest, 2004), Jega Jade — Háborúban született (regény, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009), Ördöngős (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2009), Űrbe! (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2012), Vampomorf (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2014), Csurom (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2016), Színült (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2019), A kékkőkúti csillag (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2020); Ami kék lesz (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2021).
Az 1995-ös Miskolci Tavaszi Diáknapok különdíjasa. 2007-ben Junior Parnasszus-díjas, 2008-ban a Kossuth Kiadó regénypályázatának első helyezettje Zöllner Marcellal.
A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz 12 SPN-antológiák tervezője, szerzője. A Hunlandiát szerkesztőként is jegyzi.
SPN Krú név alatt 2008-tól Berka Attilával együtt zenés költészeti performanszokat, akciókat csinál. 2011-től 2013-ig a vakszöveg.hu irodalmi és fotóblogot vezette Zolkóval.Űrbe! kötete 2013-ban digitális verzióban is megjelent a Spanyolnátha művészeti folyóirat aloldalaként (http://urbe.spanyolnatha.hu, tervezte: Barbély Virág), 2014. január 22-én pedig Miskolcon a Tízeset című Spanyolnátha-rendezvénysorozat részeként debütált a belőle készült színpadi mű Bársony Júlia rendezésében és a Harmadik Hang Háza + SPN Krú előadásában.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Székelyhidi Zsolt
Át és vissz
2013.02.23.
Egyszerre lenyűgöz és nyomaszt,
egy fekete ház vagy sötét,
állok, nem megyek ki,
máskor nem merek visszamenni.
A szomszédban alagút,
nem jó és régi, de használható,
hiszen lyukas. Átjár.
Felhívlak, hogy merre jársz
és nem látlak, de se ezt,
se azt nem mondom,
csak najózok és leteszem,
és irreális módon egy sms-t remélek,
hogy én is, meg nekem is...
Az állat érzi, ha félek.
Vagy inkább kíváncsi.
Egyszerre eltölt és üresít
a gépek zúgása, a sötétben
az alagút nem is látszik.
Van egy lámpa valahol,
nem kapcsolható áramkörrel.
El tudsz képzelni egy eltűnést?
Az átjáróban a bemenet egy,
a kimenet nulla,
hová feketedik mindenki?
Lenyűgöző és nyomasztó
pirkadatkor kifelé bámulni az alagból,
a sötétből.
A személyiség végül nem tűnik el.
Az alagút alakul.
Nem megyek ki,
mert nem tudok visszajönni.
