Hirtelen vége a varázsnak. Ami eddig remekül működött, nem érdekel, ami nem volt, arról nem tudok, úgyhogy megállok. Na, akkor most mi legyen, legyen-e valami, kell-e és a többi. Aztán a felismerés, hogy állok. Milyen régen álltam már sarkon, járdán, teren. Nézem a darazsakat. Sejtelmesek, ártatlanok és természethűek. Én már egyik sem, talán soha nem is, talán egyszer-egyszer egy kicsit. A feladat tehát adott, benne maradni ebben az önmagáért állásban, megvárni, míg besötétedik — vagy azért, mert lement a nap, vagy azért, mert elájultam.

A kettes szám szép. Határoz és határol, két fül, kéz, szem, láb. Ráadásul létezik hexadecimális, bináris és oktális alakban is. A kettes az első prímszám. Héberül bet, németül cváj, kínaiul ér, angolul tú. Bi és duo.
Két évnyi vakáció — ennyi fért a hétszázharminc napba. Ugrálás hangos hoppal, csúszdázás, olvasás, tyapalatya szászászo tyapla, integetés, puszidobás, repülőzés, motorozás, homokozás, vonatozás. Tutúúúúú, nííínóóóó és bipbiiip. Palacsintasütés, töltelék kavarás, gyertyafújás, almareszelés, citromcsavarás. Ahogy a kanalat. Ahogy a szemével. Ahogy a mozdulatai. Ahogy rezdül. Ahogy bennem. A kettes páros szám. Kettősünk páratlan.
Mint a kettőshangzók, olyanok vagyunk. S maradunk. Bi és duo.

A Holdon már voltam, számolom, a kisebbek, meg a Mars most kimarad, valami távolabbi jót tenne az agynak, a szemnek. Űrcsíkot húzni az égre, kilebegni a légüresbe. Romantikus, hát persze, ennél távolabbra vágyom, egy űrcsók nem elég, ahogy a bolygóközi szájjárás tanítja, mint a tengerészek, minden portesten egy kicsit ellenni, aztán elszelelni, nem vágyni haza vagy nem mondani, hallgatni érzésekről. Vagy vinni a vágyat, a felfújhatós, önkiterítős matracfélét, rajta a húsvér asszonyt, amit hagyok kiterülni minden nekem tetsző planétaszegleten. Romantika kilőve!

a péntek kívánság, ami nem teljesül. a megváltás, amiért nem hal meg jézus. a péntek vallás, amiben senki sem hisz. mennyország és az előtte kavargó pokol.

a péntek sörízű. hallod a szisszenést, ahogy a kupak. a péntek az éppen lemenő nap és felszabadultság. foszló fekete gombóc a gyomorban. egy hétnyi keserű bódító ereje.

a péntek sűrű mint az unikum. a péntek a bizsergető éjszaka. a péntek, amikor érzed, hogy történni fog valami. a péntek sejtelem. a lendület, ami visz, amikor átadod az irányítást.

a péntek isten, aki nem jön el. a péntek a füledbe suttogó éjszaka.

» DU3normal − shadow stepper

A hajnal kivárása négy állapotban. A találkozás, almaborral, egy pálinka is elfogy, érezni és szagolni, beszélni hozzá, ő vissza, mások hozzánk, ülünk a lépcsőn, a fok kevesebb, a szél az arcunkat fogja, közel húzna egymáshoz, mint a hídvasakat a hideg.
A leszakadás, a társaság kinn reked, elmegy, kiisszuk magunkat, mondjuk és hallgatjuk, túl hangos az este, túlvagyunk valamin a konkrét álomból, a valóság átdiderget, van egy utolsóként megmutatkozó pillanat, amikor nem búcsúzunk mégsem el.
Az együtt maradás a harmadik fázis.
Hideg lesz, mielőtt összebújunk, egymás kezét adjuk magunknak fűteni, hajunkat szél ellen, az arcunkat is. A csók miatt maradunk le mégis a hajnalról.

„A világ teremtése óta az asszony alfája és omegája mindennek. [...] Az örök asszonyt mindig és mindenben megtaláljuk. [...] — ők serkentik a férfit tettre, az ő kezükben a bukás és a siker.” ( Vay Sarolta/D'Artagnan/Vay Sándor)

Szétszáradtak a lapok. Megfakultak a préselt virágnyomok, üzenetek veszendőben. Fellapozom az egyiket, a legrégebbit, az üzeneteid közül, még nem volt ideje megsárgulni, virág sem járt hozzá, most papír sem szokatlan. Karcos betűk. Nincs omega.

„Kertünk gyönyörű, lekaszálva, az üvegharangok feltéve, a legvidámabb csilingeléssel üdvözlik a vasárnapot...″ (Vay Evelin levele lányához, Czóbel Minkához; 1902. június)

Megvan-e az a kert, az a gyönyörűség, az a vasárnap... Hol vannak a méhek, és hol a mák...

      A tarka szilfalevelet kicsipkéztem, minden második gerezdet két köröm közé csípve, hézagos az összetartás, részletekben van, teljesség kizárva.

      A lila szellőrózsa és a búzavirág színe már nem vetekszik egymással, egyik dekoráció lett, a másik égi virág. Napfényen száradnak vasárnapra.