van egy kedvesem. egyetlen
és féltett kincsem ő: a képzeletbelim.
minden találkánk
rejtélyes és romantikus.
újkeletű égbolt a város felett.

fejemben jár íratlan törvényünk:
1. összetartozunk.
2. szót se senkinek.
3. van bennem jó és még
szép,
nem babra megy a játék.

állok egy régi templomnál. ámulom
mattsárga falait,
a tornyot, a biztos boltokat,
és a színes üvegű, hatalmas kört:
mint aki könyvben sem látott ilyet.

valaki meglep. befogja
hátulról a szemem.

a Cukiba megyünk, ölembe borul
egy Fantázia-kehely. a mienk.
sírva kéri bocsánatom, mutatom:
az én kezem remeg.
simítom az ügyet és az arcát.

jövőnkről beszélünk,
kertet varázsolunk.
rózsák nőnek egész az ablakig.
pirosak között egy sárga:
titkos szerelmünk jelvénye.
nevetünk is,
ki fogja őket metszeni? hajnalban

könnyű haját majd alvó vállamon.
reggelit készít, ha segítek.
és ez nem zavar.

szembejövő ismerősöm
gyanakodva kérdi: ugyan,
mire ez a nagy szerelem?
helyettem szól: á, csak a kávé.
nem engedi, hogy léprecsaljanak.

hoppon marad a koldus is, aki
fél körtéért súgja fülembe:
jobb, ha megtanulsz nő nélkül élni.
mi cinkosan egymásra mosolygunk.
ilyenkor a leggyönyörűbb.

kedves hozzám a kedvesem,
én őt megtaláltam,
nélküle félek
és védtelen vagyok.

tükörbe nézek, mögöttem áll.
az egyszervolt, az igazi, a hús-vér,
(késő éjjel – mikor már leittam
és szembeköptem magam).