Szentpály Ágnes

SPN könyvek ajánló

Szentpály Ágnes
Bóklászom
Beléd botlom
Rád nézek
Ha akarnád, hogy ismerjelek
Vajon mit mutatnál meg nekem
Egy várost, mezőt
Ízt, egy dalt
Mi a kedvenc szavad?
Még egy pillantást vetek
Aztán elsodor a tömeg.
Vezetve
Azt hittem, szeretsz.
főztem neked az ikea konyhában plüssből levest.
szépen terített Ingatorp étkezőnél, rénszarvas
figurából húsgolyót gyúrtam neked.
az otthonról hozott, nappaliban felszolgált keksz,
azért mégis jobban ízlett
jóllakottan követtük a nyilakkal kijelölt utat
mindegyik fürdőszobába benéztünk
az egyikben ruhában zuhanyoztunk,
elhúzott függöny mögött
egymásnak nyomakodtunk
ágyba bújtam veled, a legszebben vetettben
talán Malm volt a keret neve
képzelt gyerekeinknek választottunk mindenből kettőt
az etetőszék nevén viccelődtünk
öreg korunkra a füles fotelt
lábtartóval kiválasztottuk
amiben meleg pokróc alatt délután szundítunk
míg végleg elalszunk
pár óra alatt a kijelöltek szerint végigjártuk
ez után többé nem találkoztunk.
Hol vagy
Hol vagy, mikor éjszaka rossz álomból ébredek?
Hol vagy, mikor éhesen hazaérkezem?
Hol vagy, mikor napközben kereslek?
Hol vagy, mikor a vendégek már megérkeztek?
Néha segítesz a bevásárlást felcipelni.
Néha elsimítod arcomból a hajam, mikor cigarettára gyújtok.
Néha csendben ülünk egymással szemben.
Néha hiába várlak a megbeszélt helyen.
Azon gondolkodom, ha egyszer háború törne ki, eljönnél-e, hogy megmentsél.