A Jelenlét Szépírói Kör ismét bemutatkozik a Spanyolnáthában, köszönet ezért a szerkesztőknek, valamint Vass Tibor főszerkesztőnek. Nyilvánvaló, hogy azoknak a fiatal, avagy — életkorukat tekintve — már kevésbé fiatal, mégis pályájuk elején álló szerzőknek, akik ilyen módon publikálási lehetőséget kapnak, általában is igencsak elsődleges szempont a fórum megtalálása, ahol mintegy bizonyíthatnak, megmutathatják önmagukat. A Spanyolnátha ebben is segít a Jelenlét tagjainak, hiszen megnyitja az utat a tágabban értelmezett „irodalmi élet” felé, vagyis teret és lehetőséget ad.
A Jelenlét Szépírói Kör maga is fiatal, ha azt tekintjük, hogy csak néhány éve alakult. Megalakulása elsősorban is annak köszönhető, hogy a Kodolányi János Főiskolán elindulhatott az a gyakorlati munka, amelyen szépírói mesterséget lehet tanulni. A minden félévben újrainduló kurzusokra — a kurzusok internetes elérhetősége itt látható: Szépíró műhely — KJF_files (http://www.kodolanyi.hu/tovabbkepzes/felnottkepzes/egyeb/szepiro) — elsősorban azok jelentkeznek, akikben megérett az elhatározás, hogy lépéseket tesznek a szépirodalom felé, magyarul szólva, maguk is íróvá kívánnak válni.
Maga a Jelenlét Szépírói Kör ezekből a hallgatókból áll össze, tehát elsősorban azokból, akik valóban beiratkozott tanulói a Kodolányi Főiskola kurzusának. Mindez azt is jelenti, természetes módon, hogy a Jelenlét Körben igen erős a fluktuáció: minden évben új tagok jönnek, miközben régiek tűnnek el, és hogy a régiek eltűnnek, az olykor fájdalmas vesztesége is Körünknek, mert kétségtelenül szegényebbek leszünk nélkülük. Szegényebbek leszünk nélkülük, azok nélkül, akik könnyelműen magunkra hagynak minket, néha talán abból a megfontolásból hagynak magunkra, hogy azt hiszik, nekik már nincs is szükségük arra a Körre, ahol első lépéseiket megtették.
A Jelenlét Kör tehát változik, ahogy változik minden az idő múlásával. Megnevezhetnénk kiváló, országos lapokat is eredményesen ostromló szerzőtársakat, akik elhagyták Körünket, mert úgy érezték, „kívül tágasabb”. Nem nevezünk meg senkit, csak sajnálkozunk, hiszen a tapasztalat is azt mondatja velünk, hogy igencsak rosszul teszi az, aki elmegy, magányos farkassá válik, és elvadultan bolyong valami erdőben, amit történetesen magyar irodalmi életnek hívnak.
Miközben tehát a Jelenlét Kör nagyban függ attól, kik is azok, akik beiratkozott tagjai az általam vezetett Szépírói kurzusnak a Kodolányi Főiskolán, aközben nem szükségszerű az, hogy valaki beiratkozott hallgató legyen, hiszen, ha továbbra is részt vesz a Kör munkájában, a közös szerepléseken, netán még szervezi is azokat, akkor a „hallgatói státuszt” nem szabjuk feltételül. Ugyanakkor azt is mondjuk, hogy azok, akik el akarnak szakadni a Jelenlét Körtől, menjenek békével, próbálják meg egyedül folytatni küzdelmüket azért a célért, hogy részesei lehessenek napjaink irodalmi világának.
Nehéz történet ez. Egyedül, magányosan alkotóvá válni, úgy, hogy semmilyen közösséghez nem tartozik valaki, sokkal nehezebb, mint azt első pillantásra gondolnánk. Megkockáztatom: majdnem lehetetlen. Ha valaki egy-két kisebb sikert elér, közlik a munkáit itt-ott, ne gondolja, hogy már „íróvá is ütötték”. Ha nincs mögötte egy közösség, amellyel azonosítani lehet, akkor bizony könnyen elolvadhat a kezdeti siker.
Mi is ennek az oka? Miért van az, hogy az irodalom, az írás egyre inkább „csapatjátékká” válik, hogy egyre inkább érezhetjük azt, hogy egyedül maradni ebben a küzdelemben nem túl kifizetődő?
Nyilvánvalóan több oka is van ennek, de egy alapvető változásra mindenképp fel kell hívni a figyelmet. Mégpedig arra, hogy egyértelműen eltűnt, megszűnt az objektív érték az irodalom világából, és pláne megszűnőben van az a központi „kanonizáció”, amely így-úgy, de mégiscsak valamiféle hierarchiát épített művek és szerzők között. Ma már nincsenek általánosan elismert tekintélyek, nincsen semmiféle általánosan elismert szakmai közeg, amelyben magányos alkotóként érvényesülni lehet. Csoportok, fórumok vannak, ahol a kiválasztódás csoportokban történik, tehát valójában csoport-kanonizációról beszélhetünk, nem többről. Így azok, akik kilépnek abból a csoportból, ahol már elismerést vívtak ki maguknak, és önálló útra térnek, különösen, ha pályájuk elején állnak, azt kockáztatják, hogy olyan szinten maradnak egyedül, hogy szakmai előrejutásuk lehetősége is megkérdőjeleződik.
A Jelenlét Kör persze csak kicsinyke pontja ennek a meglehetősen nagy irodalmi hálónak, ami minket körülvesz. Ráadásul ennek a Körnek valóban elsődleges küldetése az újak, a pályakezdők segítése, felfedezése. A mostani összeállításunk mégis mutatja a Kör kettős arculatát, azt, hogy a kezdők mellett a már befutottak is hűségesen velünk maradnak. Molnár Zsolt Artúr, Szentpály Ágnes, Orosz Adél, Rigó Kata, Major Eszter Anna és Bauer Krisztina a Kör azon tagjai, akik nem nevezhetők pályakezdőknek, hiszen számos kiváló publikáció áll a hátuk mögött, de ők pontosan tudják, hogy tartozni valahova ma már nem csupán a szerző identitásának meghatározását jelenti, hanem feltétele is a valódi szerzőségnek.