Bernáth/Y Sándor* nem cicózott, megmondta a véleményét, ami mindig figyelemreméltó és érdemleges volt, olykor — ritkán — kicsit bántó is. És az is megesett persze, hogy nem volt igaza. De a látásmódja, ahogyan a világot, az abban történő dolgokat, kitüntetett figyelemmel persze a művészet kérdéseit és gyakorlatát látta, az páratlanul problémaérzékeny és mások számára inspiráló volt. Nem onnan nézte a dolgokat, ahonnan az — szakmai vagy más közmegegyezés, vagy egyszerűen csak fizikai és szellemi restség alapján — önmagába forduló szokás volt, hanem a megoldatlan, szokatlan, érdes felükről.

  Rendhagyó pályájának figyelői egyet biztosan nem vethettek a szemére: az unalmat. Egyszerűen sohasem volt érdektelen, amit csinált. Sőt, elgondolkodtató, inspiráló volt — Bernáth/Y mindig szigorúan a minőségre figyelt. Harminc éve ismertem — nem láttam, nem hallottam tőle még gyenge vagy akár csak közepes munkát sem. A festőről odébb Zombori Mónika skiccel föl pontos portrét, a technozenészről Széll László karcol föl érzékeny metszetet.

  Az Ynspirátorról nehéz képet adni, mert kisugárzása százfele fut szét. Ipari tanulóként már zenekart alapít, amellyel szülőfaluja környékén, többek között Mezőkövesden játszik, már formálja korosztályának és leendő kollégáinak gondolkodását. A később legendássá vált Bizottság alapító tagja, a zenekarból való kiválása után saját zenekarokat alapít, amelyek koncertjeire vendégművészeket hív meg, táncosokat (Okker Szisztersz Női Lépték), költőket (ez én volnék), humor-performereket (Föld. S. Pétert), zenészeket (pl. az akkori Nagy Ferót és Gazembert). Alakulásakor csatlakozik a Fölöspéldány irodalmi csoporthoz, pályánk akkor jó egy évtizedig szorosan együtt fut.

  Megalapítjuk a csodás Konnektor zenekart, amely a művészi együttműködés eszméjét a határtalan költői-zenei-művészi-színpadi alkotás összművészeti koncertszínházában valósítja meg; akad veszekedés nemegyszer, de a szellem mindvégig felülírja azt. Mintegy másfél évtized szünet után 2005-ben megpróbáljuk új életre kelteni a zenekart, a kornak megfelelő zenei és vizuáltechnikai színvonalon, Zsigával és Füle Csabával kiegészülve. Néhány nagy volumenű koncert (Kogart, MU, Ludwig, A38) után én adom fel a folytatáshoz szükséges folyamatos nyomulás, alkudozás, egybentartás terhét. Azért koncerttel „temetjük” majd még a zseniális művészetszervezőt, Leszták Tibi barátunkat, majd zenekari társunkat, Gasner Jánost.

  Bernáth/Y a nyolcvanas évek közepétől alkotótársként segített a szintén összművészeti Új Hölgyfutár Revue gondozásában is. Ebben az időszakban, a zenekarozás, a fesztivál- és eseményszervezés során több tucat plakátját csodálom, olykor hétről hétre, és nemcsak a rajzasztalon, hanem a város falfelületein: együtt ragasztjuk őket éjszaka, olykor csikorgó fagyban. Reklámgrafikusként Bernáth/Y a korszak egyik legfontosabb alkotója.

  Aztán a rendszerváltás előtt nem sokkal nyomtatott, negyedévi lap is lesz az Új Hölgyfutárból, amelynek páratlan grafikai tervezése ma már műtörténeti érték. Akárcsak a lap körül kialakult és abban folyamatosan megjelenő, többszáz fős, hazai és nemzetközi avantgárd alkotói kollektíva.

  Vitatkozott, megrótt, okvetetlenkedett, bátorított, ötletelt, folyton-folyton elgondolkodtatott. Sok mindenben ott van, amit én csináltam bár, de nélküle biztos máshogyan.