Bene Zoltán
1973-ban született, Szegeden él. Alap-, közép- és felsőfokú iskoláit egyaránt Szegeden végezte. Irodalommal hivatásszerűen 2001 óta foglalkozik, azóta jelennek meg rendszeresen novellái, esszéi, publicisztikái, recenziói; mintegy hatvan folyóirat és számos antológia közölte írásait. Több prózakötete látott napvilágot, legutóbb az Áramszünet című regény (Budapest, Kortárs, 2018). 2006-ban Fehér Klára-díjat, 2013-ban Teleki Pál Érdemérmet, 2014-ben Kölcsey-érmet kapott, Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai című kötete 2017-ben elnyerte az Év Könyve Szeged elismerést. A Szeged folyóirat főszerkesztője, az Irodalmi Jelen és a Pannon Tükör próza rovatvezetője, a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíj Programjának ösztöndíjasa (2019-2022). LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Bene Zoltán
Deventer, Szeged, Miskolc, Keszthely
Ha jön levél, válaszolni kell. Ha kérdezlek, felelj, mondta régen valaki, mondták többen is, gyerekkoromban, nem illett pofát vágni meg vállat rándítani, rondítani bele a másik ábrázatába a magunkimádásával, magunkfontoskodásával — nem úgy, mint ma, mondja valaki, mondják többen is mostanság ráncolt homlokkal, fejcsóválva. Ha kérnek valamit, vagy tedd meg, vagy mondd, hogy nem tudod. Ez a tiszta sor, gondolhatta Bartók is Deventerben, Verdire várva, amennyiben, képzeljük el, életerős húszesztendősen éppen arra járt, s közben arra várt, hogy elbeszélgessen kissé a halál árnyékában hűsölő olasszal a zene nyelvén a zene nyelvéről, mondjuk, a múlt század első éve volt, kellemes szellő fújdogált, pamacsok az égen.
Jött levél, s én nem voltam netközeli, Keszthelyen jártam, fiókba dugott, tetszhalott telefonom felszabadító örömével, s a póklászás helyett bóklászással telt az időm. Keszthelyen jártam — a magánhangzók rendjét éppúgy egyedül az e betű képviseli e névben, mint Deventer esetében —, ahol Goldmark Károly született, szintén zenész. Keszthelyen jártam, kellemes szellő fújdogált, pamacsok az égen, olykor nagyobbak, néha csak alig észlelhetők...
Jött levél, s én nem olvastam, mert Keszthelyen olvastam épp Vargas Llosa könyvét, hangosan, vagyis fel, esténként — Neki. Közben jött levél mégis, előttem titokban megérkezett, Deventerről, Verdiről, Miskolcról beszélt, rólukbeszélésre kért engem is. Jött levél, és nem titok: örülök, hogy (miként a művelt hollandus mondja) verdiend, vagyis megérdemlem az érkező levelet, amely jött, miközben én Keszthelyen voltam. És még inkább örülök, hogy Keszthely is valamiféle verdiend-dé válhatott az életemben, azaz megérdemeltté...






