A kezemre áll. Könnyű megfogni, belesimul a tenyérbe, nem szűkölködik, de nem is vész el.

Alig tudtam megközelíteni a házat, már három napja megállás nélkül havazik, és nem olvad el, a falut egyre vastagabb rétegben lepi be, apám tegnapelőtt már a kocsit se tudta behajtani, kint hagyta a főúton. A vájatokban, mert ezekben közlekedünk, csak motorkerékpárok férnek el, és szorosan egymáshoz simulva éppen két test. Anyám nem akar havat lapátolni, azt mondja, fáj a dereka. A kutyáim elvesznek a hóban, a tata viszont életre kelt, az ágyban fekve is hangosan, megállás nélkül dirigál. Patinka már a legelején becsukta a szemét, Mesi az indulás előtt súgta a fülembe, „Megvakítja a fehérség.” Hiába húzok kesztyűt, már tizenöt perc kintlét után átnedvesedik, a fagyosságban, a kutyáim testének reszketése közben hiába próbálom a bentről kihallatszó, egyre hangosabb instrukciókat követni, hiába sietek, hiába igyekszem, a vájatok szürkés aszfaltja pillanatok alatt átfehéredik.

„Patinka szemével már korábban is voltak bajok”, ezt mesélem neki, a fejem felett csak a nyögéseit hallom, a falon plakát, Anita Ekberg, ezt csak most látom, és rögtön konstatálom, a nagymellű szőkéket szereti. A nappaliban vagyunk, a háttérben megy a tévé, a B92-esen a tízórási hírek, ez már bizalomkeltő, talán mégiscsak jó helyen vagyok. Zavar a félhomály, a képernyő fényében tájékozódom, noha még az elején közöltem vele, szeretem látni, mit csinálok. „A szemébe még 2008 nyarán gyufaparázs pattant, igazából onnantól fogva mondhatom azt, hogy káprázik a szeme. Anyám erről persze nem tud, és arról sem, hogy Mesi, ha úgy tartja kedve, bezárja a szekrénybe. A tata már évek óta nem hagyta el a szobát, ott feszik a rekamién, Patinka fejének ütemes kopogását hallgatja, és ha éppen senki nem néz oda, kaparja a falat. A hímzett falvédő mögött, ezt csak én tudom, már öklömnyi nagyságú lyukat vájt, a nyomokat, a lehulló cementet eltakarja az ágy oldala. A szomszéd egyszemű macskája kapar ilyen üreget a szarának, de dolga végeztével be is temeti azt.” Zavarja a beszédem, ezt már az első pillanattól fogva tudom, ezzel rontok el mindent, gondolhatnám, nyögései elhalkulnak, nem jó lesz ez így. A B92-n alultáplált, sápadt nő áll mikrofonnal a kezében, a táj fehér, a háttérben helikopter. „Ezzel mentenek?”, kérdezném, de nem látja, háttal térdel a képernyőnek, és különben sem tudok olyan jól szerbül, hogy rögtön megértsen. A nő ismerős, láttam már valahol, erre gondolok, majd rögtön eszembe jut, ő készített Patinkával is interjút, csak sápadtsága akkor még nem volt ennyire szembetűnő. „Gondoskodó”, ezt mondja mindenki rólam, különösen az utcabeliek, a férfiak pedig azért is megdicsérnek, mert körültekintő vagyok, és büszkék rám, mert, ezt állítják, „Mégis csak egy értelmiségi”.

A nagy hóban alig tudtam megközelíteni a házat, pedig a lakótömböknél a köztisztasági vállalat alkalmazottai folyamatosan takarítanak. Errefelé szinte csak menekültek laknak, ő is menekült, és akár a többiek, a kilencvenes években jött, és kevesebb járatot, de jóval több tiszta teret kapott. Az arrébb húzott kupacok, a polgármester úgy mondja, „hóhegyek”, már tőlem is nagyobbak, de még további havazásokra számíthatunk, ezt állítja a tévé, benne az időjós, már nem az alultáplált, egyre sápadtabb nő. „Azt mondta, hogy megjelent előtte a Szűz Mária”, folytatom jóval halkabban, már későre jár, holnap korán kell kelnem. Anita Ekberg mellét nézi a falon, nem is próbálja titkolni, tulajdonképpen nem zavar, jól elvagyunk így. Patinkával én is megcsinálhattam volna azt az interjút, bár a B92 jobb adó, mint az itteni, a helyi, vagy éppen az újság, ahol én dolgozom, és biztos bezavart volna a személyes érintettség is. „A csoda csak három napig tart”, ezt a főnököm állítja, Patinkától végül ezt a keveset is elvették, azóta, ez apám teóriája, néma. Kicsit fáradt vagyok, nem tudom már sokáig használni a kezem, talán szólnom kellene neki, most erre is gondolok. Újságíró vagyok, egész nap rohangáltam, ezt azért neki sem szabad elfelejtenie, mégha alapvetően nem is kíváncsi az életemre, nem a beszélgetés a kapcsolatunk profilja, így egyeztünk meg. Miután a polgármester felhívott, gyorsan megírtam a híreket, „A tűzoltók és mentők készenlétben állnak. Száz katonájával, nehézfegyverzetével a hadsereg, az esetleges válsághelyzetre, bevetésre kész”, még a helyi amatőrök kiállításának a megnyitóján is voltam, pedig, és ez nagy szó, miattuk le kellett mondanom a mozit.

¹ Újságírónő (szerb)

² Cica, jó újságírónő vagy! (szerb)