Egészen közelről sem ismerni fel a csalást
Elhagyja az ernyőjét, a kesztyűjét s a töltőtollát
Mindahányszor másképp írja alá a csekket
A pultosnő a bankban következetlenséggel vádolja
Csak a labilis személyiségek változtatják az aláírásukat
Megdühödik rá aztán egy perc múlva el is felejti
Saját maga előtt nem kell színlelnie —
Gyerekkorától a színészetről álmodott
Az ábrándozásnál és az alkoholnál végezte

Kedvelte a transzvesztiták társaságát
A strandon, fenyők közt, az elszáradt gazban
Vagy egy lesötétített szállodai zugban
Hol elhagyott férfiként bújt hozzájuk éjjel
Angyalokat rajzolt a lepedőre és virágokat
A legnagyszerűbb nők mind férfiak — hajtogatta
Meg-megnyalva ajkán a rúzst

Kivágott gesztenyefák és orgonabokrok
Csak fényképeken látható házak
Apró ablakú pajták, fából tákolt verandák
Földdel egyenlővé roskadt kutyaólak
Úgy gondoltad, elmenekülsz innen
Álmodoztál a búcsúról
A nehéz hátizsák csak arra várt, hogy felkerekedj
A kisuvickolt cipők nyelvet öltöttek
Becsülted őket a Tátrában, mikor leestél a Prédikálószékről
Már halott vagy — gondoltad akkor
S így maradt ez egészen mindmáig
Iszony az emberektől, kik meg akarnak érinteni
És iszony a saját testedtől, mi megadja magát a becézésnek

Az utazástól fáradtan
Átöleltem a rideg párnát
Megértettem, hogy mindig egyedül leszek —
Leginkább a kérelmező szerepében
A színházban és azon kívül is
Poznañ utcáin és az Akcent szerkesztőségében

Két napon keresztül esett
Poznañ nélküled értelmetlen — jegyeztem fel
Felsírt bennem a kidobott fiú
Éhesen, arcán pattanásokkal
Kit egy villa padlásán hagytak
Mint egy szükségtelen szekrényt
Negyven évvel ezelőtt

Fekete-fehér fénykép 1977-ből
A tavasz első napjai
Egy srác portréja arcán sebhely
Farkasként figyel mintha már űzték volna
Kigombolt ing fedetlen nyak
Felvágták a nyelvét haja izzadságszagú
Még semmit sem tud önmagáról
Már próbálgatja a szárnyait
Hamarosan kiröppen

Az asztalon szalvéták miket a dadus hímzett a megszállás idején
És korai alma és szilva átható illata
A bronzszín szobában mit csak kakaósnak hívunk
Hintaló cérnafarokkal és kikapart szemmel
A lépcsősor alatt titkos feljáró az alacsony padlásra
Hol pókok, porfelhők s lektűrök között szállt el a gyermekkor
A falnál egy csámpás, rózsaszín kárpitú fotel —
Halinka öngyilkosságának tanúja
Szobája ajtaján kréta felirat: 19 + G + M + B + 63
Az épület körül jázminbokrok
Jóllakott macskák a fakó cseréptetőn, bolhákkal tele
A fiúk segítségért kiáltoznak, de az nem érkezik
Marek összezúzta a térdét, Grze¶ tenyerébe szálka ment
Virágportól nehéz rovarok a fejük felett
Ezalatt Mazurkiewicz gazda szekere elakad a zsidó temetőnél
A kocsis ostorral hajtja a lovat, mely már Zamoyski uraságot is szolgálta
Két Amerikából érkezett nő a könnyeit törölgeti — a fiatalabb nő Ráchel
Grze¶ jódot ken a sebre és összeszorítja a fogát
Jarszakowa asszony szabásmintát helyez egy jókora darab selyemre
Porcelán papagája felrikolt örömében
Mikor egy fiatal nő levetkőzik a ruhapróbához
Nem szabad odanézni, fiúk — mérgelődik Irenka, a szabósegéd
A fiúk megértően bólogatnak és elrejtőznek a kamrában
A mellvéden ribizlilé erjed és döglött legyek hevernek

Az oltáron két páva
A farkukkal legyeznek
Szarvasbika fut a sűrű erdőben
Patkány sündörög a résnél
Kezdetét veszi a sabbat
Csiripel az óra

A zsidó temetőben összetört sírkövek
És letördelt fák
Üvegcserepet szedegetek
Az eső lemossa kezem

A kegyszobrok elpusztultak
Helyükön szemétkupac
Éjjel valaki kiáltoz —
A holtak nem hallják
Az élők nem értik

Megölték Shmul Perciket
A zsinagóga küszöbén
Milyen szép volt a nagyfia
Ott ült a Jóisten ölén

A jobb arcán volt egy anyajegy
Csókra ingerelt...
A lányok már attól bepisiltek
Ha feléjük biccentett

Macskafejek után húzták a testét
Egészen a temetőig
Éjjel volt — ellopták az órát
És a remek bőrcipőit

Geldblum rabbi imádkozott
A többi zsidó jajveszékelt
De Isten valami másra figyelt
Nem látta ezt a gaztettet

Emlékszik a buchenwaldi haláltáborra
Alvás közben kiáltoz
Mintha a biztonságáért aggódna
Copfjait valaha selyemszalaggal kötötte át
Bricskával ment a városba
Zamoyskiék gyerekével játszott a teraszon
Diót hajigáltak
Megindultan emlékezik erre
Soha nem panaszkodik a kínszenvedés miatt
1942-ben túlélte Németországban a tífuszt
Gyakran megkérdi tőlem a társai halottak-e már

Az asztalosműhely bejáratát benőtte a vadszőlő
A cégér az ügyetlenül festett kis koporsóval riogatta a járókelőket
A fiúk az üveghez nyomták az orrukat, hogy belássanak
Az asztalos szívesen mondogatta, hogy <i>az üzlet
azért nem virágzik, mert az emberek nem akarnak meghalni</i>

A lovaskocsik megálltak Boczkowski úr malmánál
A férfiak felkapták a zsákokat teli búzával és liszttel
Fölöttük ott lebegett a lovak verejték- és húgyszaga és a kapadohányé
Az asszonyok káposztát árultak és hajdinakását
Vodkát az öreg Jeziorowa asszonyság mért — hitelbe nem adott

A fiúk felmásztak a kerítés melletti körtefára
Onnan figyelték a lovak hosszú és vastag fütykösét — csúzlival lőtték
Hogy fájdalmat okoztak, örömet szerzett nekik

Agnosztikus vagyok
Darabka égboltomon felhők gyülekeznek
Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy visszatérjek a középkorba
Átlagosan írok, mert idegesítenek a kiagyalt metaforák
Van abban báj, hogy be tudom vallani:
Aszexuális vagyok
Ritkán lebbentem fel a fátylat a titkokról
De a mai nap különleges
Harminchárom éves lettem
Férfinak lenni remek
Bár nem nemzettem fiút, nem építettem házat
és nem ültettem fát