Lengyel_átplánta
Ewa Elżbieta Nowakowska
intézménye), valamint a Capella Cracoviensis kamarazenekar munkatársa. M?fordítóként lengyelre ültette William Blake kötetnyi versét, illetve más, angol nyelv? szerz?k m?veit: Jim Forest és Kathy Page prózáját, Nancy Burke verseit. Mindamellett Thomas Merton, a trappista szerzetes és lelkiségi író (A csend szava, illetve Hétlépcs?s hegy cím? m?veit a magyar olvasóközönség is jól ismerheti, a Szent István Társulat 1991-ben adta ki ?ket) egyik legelismertebb lengyel fordítója. Versei mellett rendszeresen publikál recenziókat, esszéket és cikkeket is, folyóiratokban és napilapokban egyaránt. Máig két verseskötete jelent meg, 1999-ben és 2003-ban, és érdekesség, hogy szerepel egy Jugoszláviában kiadott nemzetközi haiku-antológiában is. Ciklusnyi verset szentelt Krakkó templomainak, ezekb?l most hárommal ismerkedhetünk meg: a domonkos, a minorita és a Krisztus Teste-templom „portréjával”.
Magyarul három verse (A domonkosoknál; Az oltárok között; Otthagyom) olvasható a Magyar Napló folyóirat 2004/6-os számában, továbbá hat verse (A Kanonoksor angyalkái…; A minoritáknál; hazafelé tartok egy találkáról…; Otthagyom; Úgy véled, elrejtek valamit…; Villanykörte) szerepel a Parnasszus költészeti folyóirat 2004-es téli számában, valamennyi az én fordításomban.
Nowakowska kisasszony verseire egy könyvesbolti kutakodásom során figyeltem fel, „véletlenül” – vagyis a költ?k között munkáló titkos összeesküvés révén. Megvásároltam az 1999-ben kiadott kötetét és fordítgatni kezdtem. Kés?bb persze a személyes találkozásokra is lehet?ség nyílt. Azonkívül, hogy évfolyamtársak vagyunk, még az is kiderült róla: egyik dédnagyanyja magyar születés? volt. S bár rá, a kései leszármazottra egyetlen magyar szó sem örökl?dött át, tudatában azért ott munkál a lengyel-magyar összetartozás. És lehet, éppen a magyar vérnek köszönhet?, hogy honfitársaitól elüt?en kreol b?rszín? és éjfekete hajú. Ami pedig a költészetét illeti, különösen jellemz? rá a biblikus és vallási köt?dés. Vissza-visszatér? „szerepl?i”: Krisztus, Ádám és Éva, Gábriel arkangyal, templomok és ikonok, a nagyböjt és a feltámadás. No és persze fest?k, zeneszerz?k, városok és érdekes tájak.
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Ewa Elżbieta Nowakowska
Hangjegyek
[Nuty]
a kávéházban hőség
a gyertyalángok
vadul csókolóznak
a huzattal
a tortákon cukormáz
akár a téli kerten
Chopin levelében
melyben megrendelt
egy ruhát
George Sand számára
és előírta az anyagát
mintha a tűz engedné
hogy csak úgy megvarrják
majd hangjegyeket írt
szabókrétával
a tölgyfa koporsó
deszkájára
Éj
[Noc]
a nap hiába verdesi
bádogcsőrével
a likacsos szirteket
Szilánkok
[Drzazgi]
vaksötét lakás
az előszobában térdelek
lepkék verdesnek
számra szemhéjamra ülnek
elnémulok
majd fölemelkedem egész a plafonig
körmöm alá valaki
fényszilánkokat ver
szörnyebben fáj
mint a sötétség
***
[I có¿, niezawodny...]
Na és, egy csalhatatlan napnyugta a tengerparton,
az örökkévalóságnak szüntelen
karikás a szeme,
faágnak ütközik egy kialvatlan lepke.
***
[no i zmartwychwsta³]
hát feltámadt
Krisztus kezét nyújtja
Ádámnak azután Évának
vigyázva kihúzza a szakadékból
az áradat elmosta lombokat
behavazott almafák örvénylenek
megolvadt lakatok zárak
kallódnak a füvön
a bűnbánó Éva
elfedi arcát
egy pompásan szőtt
fátyollal
sötét és világos váltakozása
a fény akár a rács mely kiszabadít
A Krisztus Teste-templom
[Ko¶ció³ Bo¿ego Cia³a]
Beestem egy pillanatra,
akár a fény egy szilánkja,
a Krisztus Teste-templomba;
a pap felindultsággal
és rémülettel adózott
a fénynek, mi másodpercenként
háromszázezer kilométeres
sebességgel száguld
a millió bolygó közt;
mindenki feszülten figyelt,
a színarany szobrokon
még a csillogás is megszűnt,
kagylókba szüremkedett,
bevarrta magát a homályba,
a félelembe, hogy az emberek
szüntelen látványt akarnak,
s hogy megmutassa, mit is tud,
miként száguldozik fel-alá
az oltárok közötti űrben,
az oltárok közötti űrben.
A domonkosoknál 1.
[U dominikanów I]
a zafír boltíven kigyúlt
egy szecessziós csillag
rózsálló pisztáciaszín citromsárga
a Szentháromság kavarog zajlik
e csillámporos kaleidoszkópban
tükörképek hullnak az ablakon át
ametisztillat úszik szerte
a Mágus a főhajót vizsgálgatja
töpreng mit is kell felújítani
a tavasz következő zsinatáig
egy lepke meggyón a napnak
***
[Wesz³am w po³owie...]
A koncert közepén
léptem a kápolnába
a férfiak tekintete
sorban felém fordult
A falakon kották
taktusai függtek
hangyafejek misztériuma
a nap kéziratai
Akkor érkeztem mikor valamiképpen
már minden megszületett
mikor az élet éppen
a legjavában zajlott
Maradhattam volna egyhelyben
senki sem kényszerített
maradhattam volna mindvégig
ám a nyilvánosat választottam
Azóta a sötétről álmodom
melyben vágyak hallgatnak
Az ikon előtt száját festő nő
[Kobieta maluj±ca usta przed ikon±]
Az ikon előtt száját festő nő
szebbnek akar látszani,
vonzóbbnak tűnni a szentnél,
szemébe ötleni az imádottnak,
elérni, hogy megremegjen
a Pantokrátor isteni szíve,
hogy rettentő ujjait leeressze.
A száját festő nő —
a hiúság és a tetszelgés ikonja.
Vödör
[Wiaderko]
Amit a sötétben mondok, ismételjétek a fényben.
Egy vödröt viszek, benne mosolytól csillogó víz.
Még a rázkódástól sem
ráncosodik a tükre.
Egy vödröt viszek óvatosan a fasoron át,
a levelek nem mernek a vízre hullani.
Amit hallotok, hirdessétek a tetőkről.
A fa tanulókört vezet a fákról, a hollók
a tanár köré gyűltek és megérintik a töltőtolluk.
Ismétlem, hirdetem.
