Bukovenszki-Nagy Eszter

SPN könyvek ajánló

Bukovenszki-Nagy Eszter
Mihez kezdjek
Mihez kezdjek a folyton fojtó aggodalommal, ami úgy szorít, mint levakarhatatlan szerető a szenvedélyes ölelésben, s végül megríkat.
Mihez kezdjek az árván fehérlő párnával mellettem?
És a papucsoddal, ami itt vár üresen?
Néha belebújok és lomhán csoszogok egy kört a lakásban, mintha beléd bújnék.
Mihez kezdjek ezzel a fickóval?
Kérdeztem a kocsmában, amikor megismertelek, hiszen te katona vagy, kopasz, szép testű, igaz vicces is, de nem az esetem, mondd, mihez kezdjek veled?
Hát, hozzád mentem feleségül.
Mihez kezdjek egy gyerekkel?
És mihez kezdjek gyerek nélkül?
Mindenki lepacsizott már a méhemmel — csak én nem.
Mihez kezdjek a szőrrel a lábamon?
Úgyis visszanő, hiába borotválom.
És mihez kezdjek a szemem sarkában egyre mélyülő kis ráncokkal?
Idővájta boldogságlenyomatok.
A nevetés szánkázott le önfeledten a szemem mellett — miért rejtegetném?
Mihez kezdjek az odaégett oldalassal?
Kikaparom a tepsiből az összes bánatommal együtt és kihajítom.
Majd eszek májkrémes zsemlét, mint régen a fesztiválok másnaptól lüktető reggelein.
Mihez kezdjek a tegnap estéről maradt fél pohár borral?
Magányra szedem, mostanában rendszeresen.
Mihez kezdjek a szamárfüllel a könyvben?
Már nem is értem, miért fontos, amit jelez, elillant a gondolattal észrevétlen.
Mihez kezdjek az eldugult lefolyóval?
Szólni kéne, de kinek?
Mihez kezdjek a tompa hegyű, megrágott végű ceruzával?
Halvány már a papíron a nyoma. Megviselt, nagyapám foga nyoma mélyed a puha fába. Nagyapámé, akit sosem ismertem. Csak a barázdák maradtak, meg a szokás, hogy én is rágom a ceruzát, mikor írok.
Mihezkezdés. Miheztartás. Vége(tt).
Jövőképtelenség
6:30, mutatja a digitális kijelző a sütőn. Félálomban ülök a konyha nyikorgó székén, figyelem a Bükköt az ablakon át, kavarom a kávét, megáll a kanál. A tűzhely fölött, az égve hagyott gázrózsa narancsos lángjánál lassan kirajzolódik előttem egy alakzat a csempére fröccsent zsírcseppekből. Mint a nonfiguratív tetoválás egy elnyűtt prosti feszes csípője felett. Neki legalább van hivatása, én meg még most sem tudom biztosan, mi leszek, ha nagy leszek. Mondjuk valószínűleg ő sem azzal a boldog magabiztossággal töltötte játszótéri éveit, hogy prosti lesz. Bezzeg én.
Űrhajós voltam, fejjel lefelé lógtam a rakétamászókában, nem denevér, súlytalanság. Lukas lett egy fogam, be kellett tömni, kilencvenes évek, amalgám tömés. Ugrott az asztronautásdi, a fene egye meg. Artista sem lettem, tériszonyom van. Balerina is lehettem volna, ha le tudok hajolni a bokámig, de nem tudok. Egy darabig cukrász akartam lenni, csupa cukor kis finomságokat alkotni, muffinokat, emeletes tortákat, marcipánfigurákat, de az első szénné égett piskótám után letettem róla. Elvégeztem egy webdesigner tanfolyamot is, ám miután kiderült, hogy színtiszta programozás, ez sem lett az én szakmám. Kacérkodtam néhányszor az építészet gondolatával. Hatalmas felhőkarcolókat, palotákat szerettem volna építeni, helyette csak légvárakat sikerült. Aztán a gimis éveim vége felé azzal az elhatározással nyomtam le napi 150 felülést, 100 fekvőtámaszt meg pár kilométer futást, hogy márpedig én tűzoltó leszek. Persze, csak ha nem jutok be az egyetemre. Jól járnának velem, mindig is fürge voltam és ügyes, sosem estem le a rakétamászókáról sem. Nem sokkal később megtudtam, hogy nők nem mehetnek terepre, csak az irodába. Micsoda diszkrimináció, de most komolyan! Esküszöm, elbírom azt a hatalmas locsolócsövet is, egyszer kipróbáltam egy falunapon két kisfröccs után.
Nyilván apám meg anyám is egyetértett, nem neked való ez, mondták. Te túl értelmiségi vagy. Köszi. Bár végül felvettek az egyetemre. Koli. Bulik. Szex. Tandíj. Elég jól tanultam, de mire mentem vele. Az élet kemény, farkastörvények uralkodnak, megeszel vagy megesznek, ilyenek. Nagyjából ezt tanultam meg egy életre az egyetemi évek alatt, no meg könnyen pénzt szerezni. Valahogy Heidegger sosem fért a fejembe. Akkoriban még egész csinos voltam, ahogy eszembe jut, végig is simítok az évek súlya alatt felhalmozott zsírpárnán, amit tovább hizlalt a tészta és a sör. Szeretek enni, inni, szeretem a konyhát. Minden hajnalban itt váltom meg a világot, miután legurítottam néhány Borsodi világost.
Csengetnek. Megvakarom a derekam, pont a tetkóm fölött viszket, felhúzom a lecsúszott bugyimat a köntös alatt és ajtót nyitok.