1. Hogy vagy tehát?
2. Időben és térben tehát.
1. És mi hagyjuk ezt.
2. Gondolkodásunk formál tehát.
1. Hogy is van ez?
2. Hogyan hagyjuk ezt?
1. Hogy van? Tehát?
2. Téresített az időm, idősített az észlelésem, tehát.
1. Ugyanúgy hagyjuk ezt is?
2. Ahogy van tehát?
1. Tévedésembe minden belefér vagy majdnem minden tehát?
2. Ha hagyjuk, ez is.
1. Ostoba járművek ostoba utasai.
2. Csak ennyi volna tehát.
1. Csak ha hagyjuk.
2. Az államnak sem jut eszébe.
1. Hagyjuk az államokat!
2. Hogy vannak tehát?
1. Tér és idő, a bele nem illeszkedés fájdalma, forma tehát.
2. A fájdalmat csak hagyjuk ki.
1. Hogy van tehát?
2. Ami az adott rendszeren belül nem leli magyar mázát, azt mi —
1. — hagyjuk.
2. A vég észlelési körünkből kilóg.
1. Kilóg. Mert túl nagy.
2. Ha lyuk tehát.
1. Kiút tehát?
2. Halljuk ezt.
1. A virág szúr tehát.
2. Ezt nagyoljuk.
1. Képzelt elegy máris a rum ott tehát.
2. Fázik, a szűrt rumos nehéz teát —
1. — Kapjuk ezt.
2. A világ, kijelenthetem tehát —
1. — nagy lyuk.
2. A világ néha tehát...
1. Nagy lyuk.
2. A gondolkodás bele magyar, rázza magát
1. oda, ahol senki se lát.
2. Ha-ha! Tudjuk ezt.
1. A haladó meg akarja érteni, és más is, aki meg akarná érteni, meghal tehát.
2. Ha, tehát.
1. Hagyj. Van ez?
2. A haladó ha megérti, rímeli tehát.
1. Hagyjuk már el.
2. A megértést, megszabadulást? El hát.
1. Ha jók-e?
2. Úgy van tehát?
1. A remény, a bele, nemi ereszkedés — következménye tehát.
2. Faggyú ez is.
1. Agy van tehát?
2. A gondoskodás a remény pápája tehát.
1. Adjuk ezt.
2. A gondolkodás a regényt átlátja tehát.
1. Varrjuk ezt.
2. Ágy van tehát?
1. Idő és tér keményedésünk formálja tehát.
2. Hogyan? Ha teszt.
1. Fogyva tehát?
2. Élvezhetően sántít tehát.
1. Fájva tehát?
2. Egy szemű tehát.
1. Így van ez.
2. Fáj dalom, általa szerelmemmel rendet tettünk tehát.
1. Halljuk a fájdalmat.
2. Hol van tehát?
1. Eltávja szívem, fáj dala tehát.
2. Hantjuk ez.
1. Sarkamra teszem.
2. Ezt tartjuk.
1. Szerelem, szerelem, mellé nyelem, lét a virágot tehát.
2. Nagyon ugyanazt, ezt.
1. Eszem, felfúvódom tehát.
2. Hölgy van-e?
1. Hogy van-e?
2. A bölcsesség megneszeli a hídavatást tehát.
1. Most van ez.
2. A bölcsesség térd, midőn késre mén, vérbőn haló tehát.
1. Ugyanaz, lyuk ez.
2. Hol van ez?
1. A kád alja tehát.
2. Ugyanitt: hagyjuk ezt.
1. Megengeded tehát?
2. Mondva tehát?
1. Minta köt. Legyező tévedés tehát.
2. Honnan ez tehát?
1. Míg ingem tévéd és kötél, éledő kádalj tehát.
2. Hantjuk ez.
1. A dudás fullánk, te hát.
2. Úgy! Vagy lyuk.
1. Hűlő kennel, dór sor.
2. Ha gyúrjuk ezt, hogy hat terád?
1.A vég télen hamismás naccsád tehát.
2. Na, tudjuk ezt.
1. Mesebolygós rágó, már ha tehát.
2. Vagy juh csak ez.
1. Tehén. Térdel a tér tehát.
2. Ugyan csak haj, unjuk ezt.
1. Fagy van tehát?
2. Komplex húsom vér-ünő tehát.
1. Várj, unka csak.
2. Légőr ült tehát.
1. Nagy lyuk-e hát?
2. Jár, kárál a tértinőben tehát.
1. Satnyul feszt. Márt.
2. Misererevalóság, saját misererevalóságunk tehát.
1. Tőgy van tehát?
2. Kivagyiság tehát, csóriság tehát.
1. Vágjuk egyenlőre.
2. Holnap tehát?
1. Hogy vak tehát?
2. Déridőm bevárt.
1. Hogy? Ma lesz tehát?
2. Amit úgy hívnak: egyezmény.
1. Halljuk tehát?
2. Minden gesztusom lózung.
1. Roggyan tehát?
2. Maga, nos, görcsbe vált.
1. Ha! Igyuk ezt.
2. Szép nyúlós piócák tehát.
1. Dagasztjuk csak ezt.
2. Régi szesz, még egyszer önts tehát.
1. Igyuk ezt.
2. Hol is van tehát?
1. Vedd kezedbe, égi örvény, tehát.
2. Igyuk, igyuk ezt.
1. Elemi részeg kecske tehát.
2. Igyuk már ezt is.
1. Hogy von tohot?
2. Hagy van az?
1. Hegy ven ez?
2. Hágy ván táhát?


[Eredeti: Erdély Miklós: Dirac a mozipénztár előtt. In: kollapszus orv. Magyar Műhely, Párizs, 1974, 57—60.]