Negyvenhatodik nap (04.25.)

tegnap ki akartam írni az üzenőfalra,

milyen szórakoztató lenne megfigyelni

a járvánnyal kapcsolatos véleménydivatot.

hogy ki és miként változtatja posztjaiban

meglátásait karanténról,

nyájimmunitásról,

maszkhasználatról,

a betegség lefolyásáról,

az öregekről,

a vásárlási idősávokról,

a digitális oktatásról.

ez persze nem baj, hisz a világ is változik,

mi is.

és változnak a vírusról,

a betegségről való információk is,

továbbá mindenkinek van megalapozott

vagy kevésbé megalapozott véleménye egészégügyről,

politikusokról,

arról, hogy a különböző országokban

miként kezelik a járványt,

s hogy a vírus milyen állatról

vagy miféle laboratóriumból szabadult ránk.

tegnap ki akartam írni az üzenőfalra,

milyen vicces lenne rögzíteni némely ismerősöm

egymásnak ellentmondó bejegyzéseit,

kirohanásait.

de aztán mégsem írtam ki,

mert arra gondoltam,

az újabb és újabb valódi és hamis ismeretek birtokában

miért ne változhatna bárkinek a véleménye.

meg arra is gondoltam,

így is sok már a gyűlölet. 

Negyvenhetedik nap (04.26.)

régen láttam, gondolni is rég gondoltam rá.

csak téblábolok a hétköznapokban,

s néha megriadok,

hogy meddig süllyedek munkába,

szerelembe,

betegségbe,

fogyasztásba,

árulásba.

vagy felejtésbe.

bokáig, térdig, ölig?

és most szembejön ez a halálhír,

s hogy már három éve.

mintha elszédülne vagy kiürülne a világ egy pillanatra.

néhány percre, napra.

pedig, ha nem tudom meg, hogy meghalt

— ahogy eddig nem tudtam —,

most sem, és ezután is talán sokáig nem jutna eszembe.

a napok, a hetek

ugyanúgy sietősen oldalognának tovább nélküle,

de ha véletlenül mégis rágondolnék,

azt hihetném, hogy él,

hogy találkozhatunk még valamikor, valahol.

esetleg felhívhatom.

a halálhíre viszont megrendít.

pedig húsz éve nem találkoztunk, nem beszéltünk.

elvoltunk egymás nélkül.

s ellennénk ezután is.

nem őt siratom hát, aki meghalt pár éve,

vagy akivel, ha mégsem hal meg,

véletlenül is összefuthatnék,

inkább az tölt el szorongással,

hogy milyen sietősen fogy az út,

s milyen következetesen maradnak el a társak.