A vas mítosza

VI. Tallér
(részlet)

4.) Pengnek a tallérok. Aki pengeti úgy teheti, hogy annak a kéje járja át, így aztán sugározza magából azt, aki birtokolja. A tallér akkor peng a legédesebben, amikor számolják. Amit számolnak átlényegül. Huss. És már oda belőle az, ami tárgyként valóban önmaga lehetne. Súly van és mennyiség: kong az anyagszerűség. Amit számolnak, elvész belőle a közvetlen, ami valós.
Susognak egymáshoz a cifrapapirosok. Számolják őket. Ezek is ebben vesztik lényegüket. Minél több van, minél többször lapozzák e sokkal émelyítettet, annál kevésbé papír, festék, ábrázat vagy ábra; egyszerű tégely, ami hordozza, amit illetéktelenül ráfogtak. Neki tulajdonítják, hogy lépték. Mér úgy, hogy ami belőle darab, igazából belül üres, hogy ami általa és színleg számos, az válik sanda lényeggé. Susognak a papirosok. Aki ezt teszi velük, ugyan repeső, de szemérmetlen módon nyalánk érzeményekben, ám a szám bűvöletében csak azzal áltatja magát, a nagyon sok után is a sajátjaként számolhat még tovább. Másnak fogynak, neki bizony fiadzik a bankók frisse, öregje.
És az iroda-lakájok jelese még tetézi is a szám-szédületet. Azzal áll elő, hogy Uther az ő immár egymásra rétegzetten, hálóssá kimódoltan illedelmessé tett erőszak-szereivel külön is szoríthatja, eresztheti, amit a számolt számú pénz botorságosan öntörvényűként szertelenkedne. Állhatatos lakáj módjára inti is úrhatnám gazdáját, ezzel azért kesztyűs kézzel bánjon. Vessen számot azzal; látott, áhított és titok-övezte portéka mégis csak attól édesedhet leglaktatóbbá, ha receptjének kiókumlálója, de késszé is boldogítója csínját-bínját beleteszi praktikáinak. A beletett kedv és fáradalom változtatja olyan értékessé, amitől több pénzre váltható. Uther — ha érti a gazdagító regulát — arra is kell figyeljen: az arany, az ezüst, a tallér, a bankó a Páriák és a lakáj teremtőfondorlatából, fürge kezétől lettek révén jöhet fizetség gyanánt. Uther — ha nyakukban akar maradni — messze több ügyes, feszes elméjű Páriát tartson hasznos munkában, mint olyat, akit ő úrhatnámságán kívül még ezeknek kell eltartaniuk. Azaz, szól így a jeles lakáj: a munka, ami meggazdagít. Aki legkevesebb veszteséggel, vesztegetett idővel teszi dolgát, becsülni kell, a tőle származó portékának annál messzebbre szükséges eljutnia, minél többet érhessen. Ahogy a távolsággal növekszik a vevők száma, a lehetőség is úgy szélesül. És Uther új szót tanít utheristáinak: termelékeny. Az alávetetteket arra biztatja, bátran versengjenek egymással, mert az természetes szabadságukat hozza el, hisz aki ily dolgában a viadal részese, még egy láthatatlan kéz is segíti.
Persze Uther ezt másként gondolja. Engedi a jeles lakájt úgy és addig beszélni, mintha az ő szószólója lenne, de bármikor közbelép, ha csappan a hozama.
Uther élvezi, hogy jelese és szóvivője buzgalmában egybeveszi az üzletcsinálót a munkában koptatottal. Menten másik jelest keres, ha kedve és érdeke úgy kívánja, aki ki is talál egy még vadabbat. A bérbefogott munkásnak annyit fizessen, amennyi életben maradni úgy engedi, hogy azért egymással még tudjanak vetélkedni, minek folytán ez is meg az is többet termel. Ezzel részesítik előnyben az üzlet iparát űző a szűk bérben dolgoztatotthoz képest. Uther örül, a Pária tűr. Mert Uther kezében van még az az adu is, a verseny és a keret, amiben a Párják visszagyűjtik erejük egyensúlyban tartandó. Ekként ha rosszul megy a bolt, kevesebben lehet osztozkodni. De ebben mindig az húzza a rövidebbet, akinek osztanak — az osztónak adódik alkalom többet menteni a menthetőnél.
A Párját rászedni akkor lesz végleg napi gyakorlat, amikor a neki fizetettek mindig kedvezőtlenebbek, mint, amikor neki kell fizetni az áruért. Végképp elveszett a kölcsönös-csere: a készpénz először a bankó győzelmével nyert háborút.

És állandóvá lesz. Renddé, hogy a gazdag egyre gazdagabb, a szegény több és így az éhenkórászok hada korról korra népesebb. Akinek földjei egyre kiterjedtebbek, aki már gyárakat bír és aki árusíttatva árusít, azonos azzal, aki a pénzt beszedi. Ő szed, de ő is osztja tovább. Magának teszi el a javát, a maradék pici hányadot engedi át annak, aki kitermelte. Utóbbiak azok, akik törődtek a teljesítményben, idejük erre áldozták — annak mindig szórakoztatóbb a matinéja, zsúrja, estélye; de ideje is tágasabb, aki szolgát tart, szolgát bérbe szegődtet.
Ezért van, hogy a béren futtatott szakmájában is mind szűkebb ágba szoríttatik. Szép mesterségéről először a rang kopik le, aztán a kellem. Ha addig törődött, mostanra gürcöl. Megőrli a munka — a mindennapos fáradalom idő előtt nyűvi el testét —; öreg lett, mikor még kedvvel kéne élnie. Utálja munkapadját, üres óráknak méri a munka idejét. Kedvetlen a műszak után. Kedvére szénfeketén, vasrozsdásan nehezedik az éjszaka. Ruhája gyorsan fakul, egyik folt után jő a másik. Télen többet fázik, mint amennyit még lehet. Nyáron verejték savanyítja, máskor kiszikkad! Asszonya sorsának s helyzetének tükre. Felemésztik az életük. Üde takarossága szerelmében virult ki egészen, de a rakásra született gyerekek éveket gyalultak le abból, amit élhetett volna. Kihordta őket sorban. Végigvirrasztotta értük az éjszakákat, mikor betegeskedtek. Eszi a bánat, mikor komiszak. Meggyötri a gyász, amikor közülük minden másodikat könnyű és sietős betegség ragad el. Harminckodik, mikor már tudja, korán, összeaszva fog meghalni.
A Páriák tehát az utheristák miatt jutnak a szakadék szélére. De pár nemzedék és maguk kedve szerént is lesodródnak: morzsolják méltóságuk. Igénytelenné, durvává teszi őket áldatlan helyzetük. Gyakran veszik be maguk a kocsmába. Sérelmeik, züllesztő helyzetük juttatja őket addig, hogy korhelyek legyenek. Soványka bérük ugyanúgy elviszi a szesz, mint az erejükön felüli sok fiúk, lányuk. Ezekből mindig több éri meg a felnőtt kort, mint amennyinek a halál jutott. Ezekből válik a népesebb új Pária-nemzedék. Köztük is sokasodnak a buta korhelyek, a züllöttek, a tolvajok, a gonosztevők. A többi számolni még csak-csak megtanul, de olvasni már az apjuk is aligha tanult meg. Régi dalaik, táncaik elfeledték, gyerekük már kimarad abból, hogy éneket kántáljon, hogy lányokat forgasson a bálban. Komédiásokat elvétve lát, színházról csak mendemondákból tud. A festményeket, a szobrokat — úgy hallotta a locskább lakájoktól — az úrhatnám pénzesek lakaiban tartanak. Neki már mindezek csak idegen és úri huncutságok.
És állandóvá lesz. Renddé, hogy a gazdag egyre gazdagabb. Ahogy tollasodnak az utheristák, úgy fogyatkozik a fészekaljban a kiköltenivaló. Üzletté lőn a gyermekáldás. A fiú arra születik, örökössé érjen. Minél kevesebb a legényke, annál jobb. A lány arra, hogy nyoszolyás legyen a pénzzel. Kelengyéje zálog szülői családja által szerezhető előnyöknek. Olyanoknak, amelyek előbb-utóbb a vagyont dúsítják.
A gazdagabbak mind kevesebben. De kastélyaik egyre fénytelibbek. Bennük egyre több terem, melyekben a tágult ablakok kiesen hivalkodó parkra néznek. A termek mennyezete egyre magasabban, ekként kérkedik a módfelett széles padlat, mely fényesnél is fényesítettebb. A falakon kárpit vagy tükör feszesíti színesre, világosra a passziók kedvelőit benne, kik így kívánják otthon találni magukat.
A bútor bűvös-bájos. A szobák ajznak: szenvedélyre, álságos áhítatra. Piktorok és képírók hívatnak pukedlizni, majd a maguk széptevéseit hátrahagyni az ügyesen vagy kelletlenül kialkudott díj fejében. Dísszel, ékkel pedig már lehet is kérkedni és dicsekedni. Ha a család páváskodóiról már pingáltak, mintáztak portrét, jöhetnek a vas mítoszának hordalékai: mesék, égi lények és a pazarlók napjának életképei.
Szegődnek dalnokok. Zenével vidítanak, vigasztalnak és andalítanak, kiknek vére, kedve s erre képes tagjai megvannak hozzá. Síppal, dobbal, hegedűvel, húrpendítő ilyes-olyas szekrényekkel. Lesz, ki énekelni, muzsikálni karba verbuválódik. Ha kellem volt nézni, most már hallgatni is sikk. Költeni rá ugyanúgy, mint árulni. Hozzá kapós mutatvánnyá válik a dallamokra táncot lejteni. Pörögni. Forgatni. Ugrani. Ringani-ringatni. Lépni. Bokázni. Hajladozni. Iramodni. Ennek közönsége aztán annyira megtáltosodik, hogy ő is utánozni vetemedik muzsikust meg parkett ördögét. Ezek segedelmére is magiszterek pattintatnak elő kedvére a földből. Mire térül fizetség, arra terem, ki próbát tegyen, ki próbára tegye a tehetős rajongó bumfordi igyekezetét.
Énekmondók pedig olyanok is bukkannak elő, kik a szó erejével babonázzák meg az érdemét vagyonával szerzett szűk publikumot. Társalkodni. Bohóckodni. Szavalni. Megénekelni a pénzes dölyf-ficsúr viselt dolgait. Ami előtte még úgy hangzott, magasztalja, kihez beszél; mögötte majd a vásártér deszkáin gúnnyá lényegül, melyből áru a dicséret; a szitok és a nyomán lejegyzett pamflet egyaránt.
A beszéd s írás csepűrágója szolgáltatja a hőskölteményt, a mesét. Őtőle a pátosz, a románc és az érosz szava. Szól és rövidesen már le is jegyzi. Fizetségért is kell a bankó-érdeműnek a rétori handabanda vagy csak az írott malaszt. Ha ő kitartja, még házi bölcselője is lehet. Szószátyár lehet a pénzéért a szószátyár jóvoltából.

Csepűrágó? Pojáca? Legyen hát társulat! A cirkuszba! A színházba! A termett fölös időbe iktattassék olyan szórakozás, hol artisták, bűvészek ügyeskednek elcsapni az üresnek mutatkozó órát! Hol egyszer komédiás, másszor szomorújáték teátristája áltat azzal, hogy mulatunk vagy merengünk magunkon. Bizonnyal pénzt érnek ezek is díszlettel, maskarával, maszkkal és lárvával.
Passzióhoz költség szegődik. Passzióból passzió ered. Menten primadonna, hozzá hőstenor recsitál-kántál az operában. Akárcsak alkalmilag fogadtak fel addig némi megvetéssel viseltetve iránta, itt még ripők lakáj, ott már ajnározott hangvirtuóz káprázatos repertoárral, hozzá a busás gázsival.
De a pénz unos-untalan felpezsdíti a fantáziát. Ha gépek, gyárak dohognak, mozgatni mindent, ami addig rest elem, meddő élet, akkor felveri álmából a pénz azt is, mi úgy látomás és hallucinált tükörvilág, hogy percről percre változatlanul ismételhető, sőt szertehordható. Mozgóképek burjánzanak elő: láttat, hallat a gép. Mutat s becsap — ipar s varázslat. Mételyez. Pénzt vonz, pénzt csinál. Gyártják s kasszíroznak vele — Uther vigyorog.
A művészet telhetetlen. Az is azzá dicsértetik, ami szíve szerént megmaradna közvetlen örömkeltőnek, de a pénz így is kiforgatja magából a mesterségnek születettet. Ha öltözni a külső viszontagságok miatt kellett, akkor az üzérkedők bundából, ágyékkötőből kreációt, kollekciót ceremóniásítanak. Divatot kelt és diktál. Hóbort hozza az üzletet.
Az is azzá dicsértetik, ami maradni kívánkozott volna, ahol és ahogy addig volt. A vadonból —ahol benne pénzszagot érzett az úrhatnám — vadkert lett. A vadász a divattal világfi lett, fegyver ugyanúgy szolgál a kérkedésre, mint a trófeák, melyek méltóságos bestiák preparált darabjai a falán.
Az ebéd és vacsora a cifrapapiros ártalmából lesz ínyencek rátarti menüjévé. Ráktól, fürjtől, szalonkától ökörig, lazacig, tonhalig oly cifra étellé válik minden, hogy falatja is szép summa. A fűszert úgy használják, hogy csipetje is bankót illantson a pillanatnyi íz fejében. A szakácsokkal ezért vetélkednek a cukrászok. Az édesek, savanyúk méricskélői — torta és torkoskodni alkalmas falatka válik belőle — ezért kutatják a humusztól a famatuzsálemek lombtetejéig az új aromát: pirítni, egybefőzni, eggyé sütni mit lehetne a mézzel, a liszttel, a gyümölcsök cukrával.