Mintegy húsz esztendő óta szervezek mail art-kiállításokat és veszek részt ilyeneken. Úgy kezdődött, hogy ez volt az egyetlen művészeti terület, ahol nem kérték számon a formális képzettséget, nem zsűriztek ki a kiállításokról, nem éreztették, hogy kívülálló vagyok, nem kérték számon, hogy miért így és nem másképp oldottam meg valamit. Ezért aztán hamar otthon éreztem magamat e műfajban, s amikor már kinőttek a szárnyaim és repülni is megtanultam — ez egész pontosan azt jelenti, hogy beválogattak igazi, nagy, országos és nemzetközi kiállításokra, s felvettek különféle, hivatásos művészeket tömörítő egyesületekbe  —, akkor is mindig vissza-visszatértem ide, hol résztvevőként, hol rendezőként.

A mail art számomra a szabadságot jelenti a mai napig, kurátorként pedig a kihívást: tudok-e jól képzett, ismert művészeket is megszólítani, munkára bírni, s egy színvonalas nemzetközi mezőnyt verbuválni Dél-Amerikától Ázsiáig, harminc-negyven országból.

Meghozza a mail art számomra azt az örömöt is, hogy kitalálhatok valamilyen érdeklődést keltő témát, amire a világ különböző sarkaiban különféleképpen reagálnak, s jelenti azt a boldogságot is, amikor kurátorként minden egyes munkát kézbe veszek, megtapintok, megforgatok valamilyen különös ízű, feszültséget keltő várakozással, ami megelőzi a csomagolás felbontását, hogy végül előkerüljön belőle a művészeti alkotás, és nyugtázzam, jó-e, tetszik-e, vagy felejthető.

Általában jóval heterogénebb az anyag annál, mint ahogy a „bevett” művészeti kiállítási formában bemutatott alkotások esetében lenni szokott. Más a történetük a mail art-munkáknak, másképp lehet és kell bemutatni, rendszerezni, rendezni, másképpen kell felhívni rájuk a figyelmet, mert másképp hordoznak értéket. A szabadság leheletét hozza minden egyes mű, alkotójának és a műfajnak a szabadságát. S ugyan mi lehetne fontosabb az alkotásban a szabadságnál? Hát ezért művelem, ezért hívok életre ilyen kiállításokat, vállalok kurátori feladatokat. Ezért a szabadságért, ami boldoggá tesz…