Láng Eszter
Korondon (Románia) született 1948-ban. A debreceni egyetemen 1972-ben bölcsészdiplomát szerzett. Festészetet és grafikai alapokat Torok Sándortól tanult. 1997-től rendszeres résztvevője hazai és nemzetközi képzőművészeti tárlatoknak és művésztelepeknek. Festészete a lírai absztrakt irányzatához áll közel. Grafikával és fotóval is foglalkozik. Versei, képzőművészeti írásai az Élet és Irodalomban, a Mozgó Világban, a Holmiban, a Szépirodalmi Figyelőben, a Balkonban, az Új Művészetben, a Spanyolnáthában, Irodalmi Jelenben stb., fotói a Parnasszusban, a Spanyolnáthában, az Arnolfini Archívumban, az Irodalmi Jelenben és könyvborítókon jelentek meg. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Pasztellfestők Egyesületének, a Magyar Elektrográfiai Társaságnak, a Lengyel Pasztellfestők Társaságának (Stowarzyszenie Pastelistów Polskich), a „D. Fleiss and East-West Artists" nemzetközi képzőművészeti egyesületnek, az Esthediro, valamint a Lakresál csoportnak.Képzőművészeti díjai: XII. Nemzetközi Miniatűr Kiállítás különdíja, Kaposvár, (2007); INTERCOMA (International Convention of Modern Arts) díja nemzetközi képzőművészeti tevékenységéért, Stuttgart (2008); Emlékplakett kimagasló munkájáért (100 éves a Nőnap), Budapest (2008); Elismerő Oklevél, Szabadka (Subotica, Szerbia, 2008); Elismerő Oklevél, Bácskossuthfalva (Stara Moravica, Szerbia, 2009). A Miskolc KapuCíner című antológia szerzője.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Láng Eszter
Leheletnyi szabadság
Mintegy húsz esztendő óta szervezek mail art-kiállításokat és veszek részt ilyeneken. Úgy kezdődött, hogy ez volt az egyetlen művészeti terület, ahol nem kérték számon a formális képzettséget, nem zsűriztek ki a kiállításokról, nem éreztették, hogy kívülálló vagyok, nem kérték számon, hogy miért így és nem másképp oldottam meg valamit. Ezért aztán hamar otthon éreztem magamat e műfajban, s amikor már kinőttek a szárnyaim és repülni is megtanultam — ez egész pontosan azt jelenti, hogy beválogattak igazi, nagy, országos és nemzetközi kiállításokra, s felvettek különféle, hivatásos művészeket tömörítő egyesületekbe —, akkor is mindig vissza-visszatértem ide, hol résztvevőként, hol rendezőként.
A mail art számomra a szabadságot jelenti a mai napig, kurátorként pedig a kihívást: tudok-e jól képzett, ismert művészeket is megszólítani, munkára bírni, s egy színvonalas nemzetközi mezőnyt verbuválni Dél-Amerikától Ázsiáig, harminc-negyven országból.
Meghozza a mail art számomra azt az örömöt is, hogy kitalálhatok valamilyen érdeklődést keltő témát, amire a világ különböző sarkaiban különféleképpen reagálnak, s jelenti azt a boldogságot is, amikor kurátorként minden egyes munkát kézbe veszek, megtapintok, megforgatok valamilyen különös ízű, feszültséget keltő várakozással, ami megelőzi a csomagolás felbontását, hogy végül előkerüljön belőle a művészeti alkotás, és nyugtázzam, jó-e, tetszik-e, vagy felejthető.
Általában jóval heterogénebb az anyag annál, mint ahogy a „bevett” művészeti kiállítási formában bemutatott alkotások esetében lenni szokott. Más a történetük a mail art-munkáknak, másképp lehet és kell bemutatni, rendszerezni, rendezni, másképpen kell felhívni rájuk a figyelmet, mert másképp hordoznak értéket. A szabadság leheletét hozza minden egyes mű, alkotójának és a műfajnak a szabadságát. S ugyan mi lehetne fontosabb az alkotásban a szabadságnál? Hát ezért művelem, ezért hívok életre ilyen kiállításokat, vállalok kurátori feladatokat. Ezért a szabadságért, ami boldoggá tesz…






