Mezősi Miklós
1960-ban született. Klasszika-filológiát és orosz szakot végzett az ELTE-n; ugyanitt szerzett PhD fokozatot. A Pannon Egyetemen és a Nyugat-magyarországi Egyetemen antik- és világirodalmat, operatörténetet, görög nyelvet, régi magyar irodalmat tanított. Tanulmányait a Literatura, a Filológiai Közlöny, a Studia Russica, a Slavica, a Diszkurzívák sorozat, az ELTE Poétikai-Filológia Párbeszédműhely sorozata közölte. Két monográfiát publikált összehasonlító operatörténetből. 2007-től jelennek meg versei folyóiratokban (Bárka, Életünk, Helikon, Holmi, Jelenkor, 2000, Korunk, Mozgó Világ, Napút, Palócföld, Parnasszus, Rovart, Spanyolnátha, Tempevölgy, Várad, Zempléni Múzsa). A Használati utasítás című antológia egyik szerzője volt (2008). Verseskötetei: Ezek itten csatolt fájlok (2009), Aranycserépdarabok (2011). Ír angolul, latinul, görögül és oroszul is. 2010-ben a Holmi közölte egy görög epikus hexameterekben írt versét. Angol nyelvű versei 2012 óta jelennek meg angliai antológiákban (The Poetic Bond II, Poems of Loss and Survival, Hope Springs a Turtle).SPN könyvek ajánló
Mezősi Miklós
Egy légyott előkészületei tizenhárom versszakban
Reszket a félelem halkan szól a szorongás
egymásnak ütközik füstöl serceg a félsz meg a vágyakozás
furcsa tüzek égnek a mélyben a hamu alatt izzik az indulat
parázslik forrósodik és utat váj kifelé
az arcra kiül a bőrre meg a hajhagymák tövére
a vágy ez most vagy szerves költemény
akárhogy is de rettentő konok s tömény
szilaj sugárú mint egy isten s nem remél
nincs rá szüksége mert a vágy henyél
ébredésem mondd mitől virág ma
mint meggyfa könnyek árján buggyant
virágba száll és mézeket beszippant
virágba selymesen száll ó a selma
hová-hová e sok miért s miért-nem
miért incselkednek velem nem értem
nem tudhatom de honnan is reméltem
e sok csodát májusnak szép ködében
száguldó ébredés ez meg sem állok
de mért is állnék hogyha nem találom
az eltévedt sok verset mert halálom
riadva rebben szét
mert reggel újra szül minket az isten
halálközelből hogy jönnünk lehessen
nem tudom hová lett s merre rebbent
mi sok szép szónak volt egy kedves ága
egy rímet várnál itt ne várd hiába
írhattuk volna azt is hogy virága
ne ezt írjuk mégsem hanem hogy lebbent
sok vers van még de őket meg sem írták
nem is fogják talán mert egyre sírnak
a könnyek átlátszóak és sivárak
bánatból font gyönyörbe zsolozsmáznak
én nem törődöm azzal
szép-e a vers amit írok
vagy rímel ímmel-ámmal
vagy zökög vagy hexaméter
te szűzen lépsz elébe tudd
és mindig szűz leszel neki
és kedves is meg bájos bölcs leány
és szende asszony hamvas lelkület
a combok ősi rejtekén dalolva él
az élet fája s fészke ritmusába tér
jól megférnek: kis fészek és lehajló gyally
hajlástól érintésig egymást nézik ajj
fészek mosolyg a felhő szakadozik
fészek–bújások mámor biztatások
tölgy–szökőkút, élet árja
rebben széjjel nagy sugárba
aztán írj, gyönyörűm, ne nagyon halogasd, hadd örüljek...
mert szeretem nagyon én azt, ami tőled elér...
mindegy, hogy mi is az: lényeg, hogy tőled igézzen...
mert megigéz, gyönyörűm! bármi is az: szavaid,
vagy mosolyod vagy csókjaid árja, tekinteted íze —
mind csudaszép, nekem ez kell — és megkapom én.
túl sok a szál
fújjon a szél
merre kaszál
nem is ő a halál
csak a rímet
fújta a szél
