(Петя и волк)

A világhírű orosz zeneszerző és zongoraművész: Szergej Szergejevics Prokofjev, átérezve a Péter és a farkas c. szimfonikus meséje prózai anyagának gyengeségeit, 2018-as égi találkozásuk alkalmával felkérte Kaffka Margit magyar költőt, írót, aki (a „Péter-témakörben” korábban szerzett tapasztalatai alapján) örömmel vállalta az alaptörténet verses feldolgozását.

Ebben a mesében, mely egy kicsit gagyi,
nincs benne Piroska s hiányzik a nagyi;
farkas az van persze, és egy öreg mandró,
annak unokája meg vadász-kommandó.
Bugyuta történet, erénye a zene,
és ha most azt kérded, a szöveg üzen-e
valamit a mának, arra csak azt mondom,
legjobb, ha szálait szép lassan kibontom.
És hogy a lényeget nyelvem ne aprózza,
az esetről vers szól, nem pediglen próza.
Nem lesz itt semmi baj, csak a hepienddel
majd valami sántít, de konform a trenddel.
Aztán majd eldöntöd, a sztori kedves-e;
kiderül a végén: ez bizony nem mese!

mindkettőjük, mint a harmadik, a macska)
gondtalan játékban (a Nap fényét hinti),
miközben a srácot a nagyapja inti:
„Drága kis unokám, a mezei portyán
meglephet bennetek egy éhes toportyán,
aztán barátidnak és neked is kaput…
Kérlek hát, belülről zárd be a kiskaput!”
S míg a vidám kácsa a vizet pancsolja,
a derék gyermeket hazaparancsolja.
Petya most közbeszól, hangja nagyon merész:
„Ó, drága nagyapó, kacsa ez az egész…”
Erről aztán másképp szólna most a gácsér,
drága árat fizet egy fitness-forgásér’:
íme, jő a farkas, vére be nem csapja,
bátor kis rucánkat hipp-hopp-hamm, bekapja.
(Nu, eta szovszem nyet gazétnaja útka,
kis tollasunk érzi, a fele se sútka.)
Most ordas barátunk cicánkra vet szemet.
Az a fára fut fel, nem hallik pisszenet:
mindőknek inába szállik most a mersze,
egyedül Péternek jut eszébe, persze:
dejszen itt egy kötél s fa lehajló ága…
Ettől növekedik kedve s bátorsága;
segít a kismadár, ordast csalogatja,
amíg a fiúcska pányváját forgatja.
Elröpül kezéből az alkalmi lasszó,
s győztesen végződik a veszélyes asszó.
Könyörög az ordas, hogy életét mentse;
nem stimmel szavai közül bizony egy se
(nem hat most Petyára az ordító gyónás),
hisz hápog hasában a kiskacsa-Jónás.
Vadászok érkeznek a vad raportjára,
kiderül, elkéstek, így már csak (potyára)
egy-két golyóbist a levegőbe lőnek,
így imponálva két, arra menő nőnek.
Aztán beállnak az ünnepi menetbe,
kísérik a férget, be az állatkertbe.
Érkezvén fogadja őket egy kis nyafka
ügyintéző leány, aki így szól: „Kafka,
mi a franz ez, nézze, mi az a csődület,
honnan származik e fülsértő bődület?
Jól látom, hogy itten állatkínzás folyik,
amire a csapat egy jó nagyot tojik?”
Kollega kivizsgál: „Azt a kopasz eget!”
összegzi a látványt és perrel fenyeget.
Petya aztán rájött, farkast fogni hiba;
feljelentette az állatvédő liga.
az állatságot is immár védelmezni
kivédhetetlenül kötelező mára,
tekintet nélkül a büszke nagyapára.

Miskolcról 2018 májusában továbbította: Némethi Lajos