Gáspár Ferenc
1957-ben született. Novellái és kritikái 1993 óta a Lyukasórában, az Élet és Irodalomban, a Kortársban, a Pannon Tükörben, az Előretolt Helyőrségben, az Irodalmi Jelenben, a Spanyolnátha művészeti folyóiratban, Légyott-antológiákban, az olvasat.hu-ban, és más antológiákban (Szeged effekt I-II, Miskolc KapuCíner, stb.) jelentek meg. Ifjúsági-történelmi regényei: A strucc vére (2001), A strucc terjeszkedik (2002), A strucc halála (2002), A sárkány pallosa (2003), A sárkány harca (2004), A sárkány álma (2005), A holló felrepül (2008), Pogányokkal táncoló (2011), A holló a Napba száll (2014). 2007-ben, a Pont Kiadónál megjelent Ördögvér a Magyar Napló regénypályázatán különdíjat nyert. 2016-ban monográfiát írt Pósa Zoltánról, Pósa Zoltán, akinek nyitott könyv az élete címmel. A 2017-ben megjelent Janus című regényét az NKA alkotói támogatásban részesítette. 2018-ban jelent meg Ördögvér és vámpírangyal mely a kisregény mellett novellákat is tartalmaz. 2018-tól a Magyar Kultúra Lovagja.LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Gáspár Ferenc
Péter Gábor halála
(megrázó vérmese)
A farkas most tanult meg járni. Alig tipegett, de máris bajba sodorta magát. Szomszédja ugyanis, a vérszomjas Petike éppen felmászott a kertjükben lévő fára, hogy az ott daloló kismadarat elemózsia gyanánt magáévá tegye, mikor megpillantotta a furcsán dülöngélő kölyökfarkast.
— Ez egy részeg állat — gondolta Petike, és még gyorsan elkapta a kismadarat meg az őt leső macskát, és szaladt le a fáról. Útközben azért elmajszolgatta a cicát, és mielőtt lehuppant volna az anyaföldre, bekapta a kismadarat is. A farkas ezalatt beszaladt a Spanyolnáthába, ahol Kaffka Margit is meghalt. Ez egy olyan dermesztő hely, ahol rögvest meghalnak az írónők, amint bedugják az egyik lábuk. A farkasnak azonban négy lába volt, s mind a néggyel tudott írni, így kifogott a dermesztő helyen, mely nem tudta őt mértani pontossággal lokalizálni. A dermesztő hely azért megpróbált mindent: először virágokat küldött a farkasnak, aztán verseket, majd tárcákat. Később novellát és regényt, meg festményeket dobált a nyakába, és persze performanszot is. De a jó kisfarkas eszén nem tudott túljárni. Bár belátta már, hogy a Spanyolnátha mégsem annyira dermesztő hely, ahogy ezt először gondolta (legfeljebb az írónők számára az, de ez korántsem biztos, lehet, hogy az mégis egy édeni hely, ki tudja), mégis kiugrott az őszerinte már egyre kevésbé dermesztő helyről, és hamar egy nagy fára szaladt. Petike meg a fa alatt. Hegyin-hátán kapaszkodott saját vállán. A kisfarkas, haj, látja már: nyakamon van a tatár! Száz Petinek egy a híja, lent a kopasz alig bírja. Csak lekiált hát a gaznak: forró vizet a kopasznak.
Kedves gyerekek! Így történt hát, hogy a kopasz, vagyis Rákosi elvtárs kiugrott, a sok Petike (Péter Gábor) meg leszakadt.
A kisfarkas meg hurkot dobott a gonosz kopasz nyakára, s jól megszorította. Azóta így jár vele az iskolába. Ma is göcög, kacag rajt, ma is él, ha meg nem halt. Pedig alig tipegett.
A dermesztő hely pedig nem dermeszt már soha többé. Sőt!
