„— Quand tu regarderas la ciel, la nuit, puisque j’habiterai dans l’une d’elles, puisque je rirai dans l’une d’elles, alors ce sera pour toi comme si riaient toutes les étoiles. Tu auras, toi, des étoiles qui savent rire!”
(Antoine de Saint-Exupéry — Le petit prince)

Az én csillagom a nevemen szólít.
Úgy kezdődött tavaly decemberben, hogy minden nap eszembe jutottál. Minden este, amikor az erkélyen álltam, szemben a későesti várossal. Ekkoriban kezdtem a Kisherceget olvasni és talán emiatt figyeltem jobban. Napokig csak az a három csillag tűnt fel, hogy milyen szép vonalban és milyen fényesen rendeződnek el, aztán kiderült, hogy az Orion öve.
Ezután kezdtem hallani a hangod: a nevemen szólítottál.
Napok teltek el így, hogy ébredeztem. Előbb csak a csillagok fényére, aztán a hangodra. Elővettem ezután minden este a verseid, és hol magamban olvastam őket, hol a te hangodon hallgattam a cd-ről.
A legerősebb emlékem rólad, itt cseng a fülemben: ahogyan a nevemet kimondod. Makacs melankolikus voltál és, úgy látszik, a hangod is. Hiába, hogy nem találkoztunk olyan régóta, de velem maradt.
Elfogult is vagyok, hiszen volt idő, amikor órákig hallgattalak legtöbbször az arcodat fürkészve; és talán ezért az egyik legkedvesebb hang a fülemnek éppen a tiéd. Emlékszem, hogy szerettem, mikor franciául kimondtál néha egy szót vagy mondatot; például a tajtékos napokat — L’Écume des jours — azt már húsz éve a te hangodon hallom. Még az is lehet, hogy éppen a franciaórák és a töredezetten felolvasott mondataim csaltak elő az emlékeimből. Hányszor jutott eszembe, amikor a hangoskönyvet hallgattam, hogy mennyivel jobb volna tőled hallani, biztosan nagyon türelmesen olvasnád fel nekem, ahogyan a verseket szoktad.
Vártam hetekig, hogy szólj hozzám, mondj valamit a nevemen kívül. De mit mondanál újat: ott vannak a verseid, még azokat sem ismerem mindet.
A legjobbkor jöttél, akárcsak 20 évvel ezelőtt. Emlékszem milyen nagyon magányos voltam akkor is, de akkor ez volt a világ rendje; elveszett kamasznak lenni. Olyanok voltunk veled, mint a Kisherceg és a Pilóta. Azt képzelem, hogy ma is így lenne.

Molnár Attila Benedek a Spanyolnáthában

*Az összeállítást Anda szerkesztésében, Molnár Attila Benedek halálának 5. évfordulója alkalmából közöljük.