I.

A hajnal bíbor, csatai.

Mi állunk, mint akiket a földbe vertek, majdnem cölöpmereven. Viperaként tekergő karjaink és gilisztaujjaink legyőzik a csomagolást: kakasos-lézeres és kodzsekes-formalinos nyalókánkat bő nyállal fogyasztjuk.

Öltözékünk németesen kifogástalanul és franciásan hanyagul elegáns.

A padok és az asztalok pontosan elrendezve, a tányérok és a poharak, az evőeszközök és a szalvéták a helyükön, a sátorponyvák kifeszítve, a személyzet ugrásra készen.

Az óvodások és az iskolások elszántak, tekintetükből sugárzik a magabiztosság, hiszen felkészítésük tökéletesen sikerült. Tanáraik és szüleik büszkék és boldogok.

Tűzpirosan izzó lelkünk várakozása felfokozódik, mert a baráti szél egyértelműen jelzi, bármelyik pillanatban itt lehet a jövő.

II.

Ó, fényes jövő!

Kényelmes nadrágot kérünk Tőled, hozzá bő szíjat, mert mióta te nem vagy velünk, levegőt is alig kapunk, ahogy napról napra húzunk a szíjon, és fáj a hasunk, a gyomrunk, a májunk, a vesénk, a húgyhólyagunk, a méhünk, a prosztatánk, a petefészkünk, a vékony-, a vastag- és a vakbelünk, leülni nem s feküdni is alig tudunk.

Ó, ragyogó jövő!

Térképet kérünk Tőled, kézzel rajzolt és színezett, emberi léptékű papír térképet, mert mióta te elmentél, szinte mozdulni sem tudunk, tájékozódásképtelenek vagyunk, csak körbe-körbe meg itt és most van, ha a látóterünkből kilépünk, eltévedünk, soha nem jutunk vissza.

Ó, áramot adj nekünk, hogy fény és ragyogás legyünk mi is, hogy ne szégyellj minket magaddal vinni a te országodba! Mielőbb veled kell mennünk, itt túl sokáig nem maradhatunk, mert itt felnőni sem lehet. Mire megtörténne, elveszíti a jelentőségét, amiből kiderül, hogy soha nem is volt neki, csak hinni szerettük volna, hogy van olyanja.

III.*

Egyszer van csendben egy nap a halál.

Úrrá lesz rajtunk a zsibbadás.

Egyszerű minden, mint a karikacsapás.

Vérünk nem omlott a harcban hiába, mártírjaink neve nagy lesz.

Dicsőségünk nem múlik el soha.

Lám, megint hazudunk, mint a vízfolyás.

Föl kell öltözni szépen.

Meg kell beszélni a taktikát.

Úgyis bele fognak a legnagyobb tragédiába tapsolni úgyis.

Napközben néha mondhattuk volna az igazat.

Hibáktól vagyon elbanálva minden részegész.

A sorból meg nem érezni semmit.

Senki nem kér bocsánatot.

Él a nemzet lazán.