Minden irányban hömpölygő tömeg a látóhatárig. A napsütés verőfényes, a hangulat felhőtlen. A zene első hangjára fülsiketítő légyzümmögés, utolsó hangjára együttes szívdobbanás a válasz. A szónoklat ünnepélyes az éljenzés és a tapsvihar szőnyegén.

Büszkeségünk terveinkre és számításainkra, mérnökeinkre és építőmestereinkre, továbbá minden dolgozó munkásunkra jogos. Közösségünk nagy akaratának és nagyot akarásának gyümölcs az eredménye. A teljesítmény valóban emberfeletti.

A váratlan robaj és pusztulás következménye hangtalan sikolyú, néma üvöltésű, mély döbbenet. A parancsnok lélekjelenléte a hitmegtartás záloga, az újrakezdés biztosítéka. A munka, az idő és az energia megfelelő elosztásának és felhasználásának köszönhetően ismét ragyogó a jövendő. Ám a nappali rakásnak éjszakai ledőlésétől, majd az éjszakai építésnek nappali leborulásától csak a duzzadó könnytenger gyönyörű.

Bartók Béla megjelenése hirtelen és hihetetlen, sőt égi. Mutatóujjának figyelmeztető s fegyelmező ereje lenyűgöző. Egész izzó lénye csodafegyver a csüggedtséggel szemben, és szikrák a szavai, lángok a mondatai.

Ha a célotok egy les, ahonnan a minden látható és nézhető, ahonnan a minden ellenőrizhető, akkor beton, fa, kő meg vas értéktelen, a hangzavar tévedés, a káromkodás helytelen. A tiszta forrás a megoldás.

Az ige érthető, az öröm ódai, áradó. Elég fejenként egy bogrács vagy egy bögre, esetleg csésze, fazék, hordó, kád, kancsó, kanna, kondér, korsó, kulacs, lábas, lavór, palack, pohár, tányér, tégely vagy vödör a víz merítéséhez és szállításához. A tomboló lelkesedés mámorának böjtje azonban ocsúdás. Elvégre pontos koordináták nélkül a tiszta forrás megtalálása reménytelen és lehetetlen.

A mozdulatlan karoktól, a merev szembogaraktól és a ködszerű sóhajoktól a parancsnok is tanácstalan, de Bartók Béla távozása oly hirtelen és hihetetlen, sőt égi, mint érkezése.