Szabó Imola Julianna
1984-ben született Budapesten. Táncelméleti szakíróként végzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán, egy ideig a Bárka Hajónapló Műhely tagja volt. 2001-ben jelent meg Sáska-tánc című kötete. Egyik alapító tagja a Willany Leó Improvizációs Táncszínháznak. A Mesélsegítő (kortárs írók olvasnak hátrányos helyzetű gyerekeknek) program létrehozója. Az utóbbi időben tánc-és versfilmeket készít. (Legutóbbi videója Mögötted címmel itt látható: http://vimeo.com/42996301.) A Hímzőkör csoport, a Verstörténés és a PEN Club tagja.
Jelentősebb publikációk: Új Forrás, Csillagszálló, Irodalmi Jelen, Nők Lapja, Polisz, Entrée, Hamu és Gyémánt, Ellenfény, Criticai Lapok, szinhaz.hu, tancelet.hu, Le cool
SPN könyvek ajánló
Szabó Imola Julianna
Kávémari
Kávémari teste acél. Nem alszik és nem ébred. Dolga van.
Kávémari tükör. Lassan látszik a másik benne. Kiveszi az öléből a csészét, majd elmerül a feketébe. Az arc pasztell, csak a kép erős. Emlékezni kell valakire, aki ismerős. Hajnalban láthatatlan. Kávémari annyi zaccot köp, amennyit kap. A kupak lassan tekeredik, nyeli el a gőzt. Kávémari nyugodtan főz. Nem ideges, nem álmos. Nincs miért dohogni, nincs kinek ébredni.
Kávémari rendes. Tiszta és dolgos, de néha elfelejtik kikapcsolni. A koffein zizeg, kávé akar lenni, kávéba akar menni. Kávémari nyűglődik, szülne, de nincs elég vize. Feszül, a csavarok nekidőlnek a falnak. Kávémari püffög, zakatol benne a sav. A koffein üti belül, mint egy kiscsibe a tojást. Sehol egy repedés, az acél zártan fogja a teste vonalát.
Kávémari alázatos. Víz nélkül is főzne. De az alagutak ragadnak, a zacc csikar, tapad és tömődik. Kávémari fáj, mint egy kéz vagy egy láb. Olyan magányos, mint egy műanyag merőkanál.
Kávémari alig sír. Szorítja a bánatot. Míg az át nem töri belül. Míg ki nem feszíti az akarás.
Barnás morzsalék, acélhegek. Sós kávé folyik az asztalon. Senki sem issza meg.
