Finta Éva
költő, irodalomtörténész (1954, Beregszász), 1990 óta él Magyarországon. Első verses füzete 1979-ben jelent meg Vállalkozás az örömre címmel. Áttelepülését követően ötödik kötetével (Földközelben, Felsőmagyarország Kiadó) Miskolcon mutatkozott be. Közelmúltban megjelent irodalomtörténeti monográfiája Sáfáry László munkácsi születésű költő életművével foglalkozik. Tíz éve tanít a sárospataki tanítóképzőben. Tizedik kötetének kiadása Ötkönyv címmel várakozik a megjelenésre. 1990 óta tagja a Magyar Írószövetségnek. 2012. januárjában megkapta az Együtt–Nívódíjat (Kárpátalja), 2014-ben a Munkácsy Mihály Életműdíjat (Kárpátalja). Hazánkban és Kárpátalján folyamatosan publikál, leginkább verseket. Honlapját (http://www.fintaeva.extra.hu/index.html) Legeza Ilona szerkesztette. SPN könyvek ajánló
Finta Éva
Virginia, a szűz
az elme csak sajog
a lélek bent lakik
az elme bent lakik
és kívül a magány
belül van a titok
pedig kívül lakik
a lélek bent sajog
az elme meg kívül
kiül a ház elé
kiül a test elé
az elme kint lakik
pedig itt van belül
és lebeg a vízen
Ofélia gyanánt
pedig alámerült
lehúzták a kövek
pedig zsebében súly
pedig lelkén teher
pedig az elme ép
pedig szárnyalna is
az írás tiszta még
az írás nem beteg
csak a búcsú maga
abban van a tetem
akár Ofélia
lehetne liliom
nádak sások között
vadrózsák hajlatán
egy eldőlt fűzfatest
és ő a párhuzam
lehetne ő a szép
Ofélia a kék
búzavirág s pipacs
sok vadvirág között
úgy három héten át
a folyó mélyein
sodródni mint az ár
mint az élet maga
sodródni álmatag
mégsem Ofélia
már sohasem a szép
hibás a kép az arc
ázott iszap sötét
ennyit sírni nehéz
nem is lehetne tán
csak vízmélyen lehet
szétázni mint a könny
és nem Ofélia
és már sosem a szép
Egyáltalán nem óhajtom hangsúlyozni vonzódását saját neméhez. Sérült lélek volt, hat féltestvér, ki tudja, milyen mitológiák. India angolba szőve, s az anya, kora feltűnő szépsége, helyszínekkel, férjekkel, szülésekkel… A jólét nem véd meg a sérülésektől, a féltestvérek intimkedéseitől, babrálgatásaitól, az akaratos, elvakult, önimádó apa sem, s az elárvulás ettől az anyától… Persze, hogy,… persze,… hogy idegösszeroppanás tizennégyévesen. Persze, hogy idegösszeroppanás. Ki védte volna meg a féltestvérektől a hatalmas házak, parkok, partok és vizek labirintusaiban, szövevényeiben, a többi sérült lélektől. Hogyan is… Pedig a levél, utolsó levele Leonard Sidney Woolfhoz, a férjéhez, szárnyaló volt, nem erőtlen. Pedig nem a depresszió levele volt. Mitől szállt fel a lélek egy ilyen időrekeszben, egy ilyen időtöredékben, mikor férjétől és az élettől búcsúzott, mitől… A másik oldal hitétől, a másik oldal vonzásától – talán. Egy cseh író később megírta „A lét elviselhetetlen könnyűségé”-t. Virginia Orlandót írta meg, ki hosszú élete során félúton nemet vált. Mert ott a nőben a férfi, a férfiban a nő, ezt már minden szakember, lélekkurkász és genetikus kívülről fújja. Mert az ember a teljességért van, a teljes ember az egész ember. Az alkotó nem lehet töredék. Az alkotó nem lehet töredék. Az alkotó nem lehet. Az életmű sem, ha az alkotó egész.
az elme csak sajog
a lélek bent lakik
az elme bent lakik
és kívül a magány
a magány bent lakik
a lélek bent lakik
a lélek megtelik
s kiköltözik az elme
