Székelyhidi Zsolt
1973-ban született Debrecenben. Író, költő, fotós, zeneszerző, 2007-től a Spanyolnátha szerkesztője, 2011–2019 közt főszerkesztő-helyettese. A Corvina kiadó műszaki vezetője.
Kötetei: Hoz (versek, Új Bekezdés, Miskolc, 1997), Zajtalanítás (versek, Parnasszus, Budapest, 2004), Jega Jade — Háborúban született (regény, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009), Ördöngős (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2009), Űrbe! (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2012), Vampomorf (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2014), Csurom (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2016), Színült (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2019), A kékkőkúti csillag (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2020); Ami kék lesz (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2021).
Az 1995-ös Miskolci Tavaszi Diáknapok különdíjasa. 2007-ben Junior Parnasszus-díjas, 2008-ban a Kossuth Kiadó regénypályázatának első helyezettje Zöllner Marcellal.
A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz 12 SPN-antológiák tervezője, szerzője. A Hunlandiát szerkesztőként is jegyzi.
SPN Krú név alatt 2008-tól Berka Attilával együtt zenés költészeti performanszokat, akciókat csinál. 2011-től 2013-ig a vakszöveg.hu irodalmi és fotóblogot vezette Zolkóval.Űrbe! kötete 2013-ban digitális verzióban is megjelent a Spanyolnátha művészeti folyóirat aloldalaként (http://urbe.spanyolnatha.hu, tervezte: Barbély Virág), 2014. január 22-én pedig Miskolcon a Tízeset című Spanyolnátha-rendezvénysorozat részeként debütált a belőle készült színpadi mű Bársony Júlia rendezésében és a Harmadik Hang Háza + SPN Krú előadásában.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Székelyhidi Zsolt
Szfinx, avagy sirályzás a badimon
Az operanászt falcolja egy alkalommal.
Látni vélik szfinxre szállni az Andrássyn.
Egy sarki swinges trombitaszóló közben nagy svunggal
svenkel a slank hírőr,
a szállás szépen meg van csinálva,
de vajon, kérdezi vissza,
ki a lélegzetámító madármadám?
Kiről szól ez a svenk ma?
Máskor hajszélspirálisba
öltött fordulat.
Természetazonos, fizikális,
melanzsos napnyúlta van.
A térben elengedhetetlennek
érzik egymást
a nyugati gyertyanők.
Mindenki arra a nagy pillanászra vár,
amilyen nem a csók, hanem
a drága zárszemek.
Egy hőszomj kioltása nem cél, élvezet,
mondja az okkal arra tévedő Badi úr, és
egy hajszélspirálba kapaszkodó pillanatra
elfacérosodik mindenki.
Drágáim, ő az. Akivel
ma sem találkozom.
A szfinx már messze. Sirálynyi.
Az operanász nézhetetlen,
lekapcsolják az élő adást,
fel kell újítani a légteret is,
reklám.
Még látni vélik szfinxre szállni
a nyugati hétvégeken.
Gyertyanők tartanak el viaszférfiakat,
amerre járnak, és egy pontba sűrűsödik
a levegő.
Mindez már sokkal később játszódik,
az Operát félújítják, kőlépcsőin
a cipők ovál kifényesedéseket súrolnak.
Egy nő oroszlántestét mutatja
be a tévének,
tapsolják és félik a viaszférfiak,
a gyertyák elégnek nyaktól lefelé,
a fejek maradnak csüggve, drága zárszemek.
Balról trombitaszó, másik hírőr
svenkeli az eget,
elmarad minden előadás,
szóljon valaki a mézes tömegnek,
szétszóródnak a tünci fellegek.
Az operanász ideje lejárt
és meg se történt
valakik szerint, a közmédia hallgat vagy ferdít
ez ügyben, persze, volt valami,
ismerik el néha,
és sietve nevetik:
az is csak egy
röpke fél sirálynyi se.