Halmai Margó
Halmai Margó 1947-ben, Budapesten született, Egerben diplomázott magyar-rajz szakon. Szakmai folyóiratokban, napilapokban publikált, majd városi, megyei, területi szakmai szervezeteknél dolgozott, vezetett kulturális rovatot egy napilapnál, majd egy középiskolai kollégiumból vonult nyugdíjba.SPN könyvek ajánló
Halmai Margó
Színe és fonákja*
Gyüttmentként bő harminc éve érzem, hogy a miskolciság létállapot, azóta tanulom a várost. Épületei is jó ismerőseim, szívesen mesélnek, és bőven van mit közölniük. Mindegyikükön hagytak ilyen-olyan jeleket a város történetének nyomai, településszerkezetének, a kor stílusjegyeinek változásai. Soha nem elégszem meg a homlokzatukkal, még ha olyan szépek vagy érdekesek is; mindig késztetést érzek arra, hogy belépjek a kapun, nézzem meg a hátsó oromfalat, az udvart, s ha van, akkor a növényzetet. Tudok örülni egy-egy szép szerkezetnek, formának, és szeretem a részleteket. Színe és fonákja: fotóimat nem képeslapoknak szánom ─ szívesebben engedek a benyomásaimnak ott és akkor, amikor „meghív" a pillanat.
Jelen lapszámunk fejléce Halmai Margó fotójának felhasználásával készült.*

































