Már megint

elővesz egy szálat,

már megint rágyújt,

már megint büdös,

büdös a függöny, a terítő,

sárgák a falak, sárga az ajtó,

ereje elhagyja,

a nagy semmibe mered,

anyja köntösében

savanyú a szája.

Üres lapot terít,

tíz szó után megbénul,

gubbaszt és vár,

tíz év bonyolult,

finom a gépezet,

motoszkál benne

a homályos sejtelem,

hogy már olvasta valahol

a gyorsírással rótt,

zagyva sorokat.

Minden év egy szó,

parancsoló csengetés

a négyszögű tereken,

borostyán fény

a lehúzott redőny

résein át,

rendkívüli állapot,

haptákban álló kiképzőtiszt,

forró láng

a skatulya oldalán.

A távirányítót követve

ír, vagy lesüllyed.

Fürdőköpenye zsebébe

rejti a dobozt,

beszippantja a lángot

a cigarettába,

vagyok, vagyok, mondja,

s a varázsfonal mentén,

megszögelve, abroncsozva

átbújik a füstkarikán.