Papp-Für János
Papp-Für János 1976-ban született Hajdúnánáson. Hajdúdorogon, Debrecenben, majd Nyíregyházán tanult; 2001-ben a Zeneművészeti Konzervatórium klasszikus gitár-művészettörténet szakán végzett. Hajdúböszörményben él. A Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör elnöke, a Magyar Írószövetség Hajdú-Bihar Megyei Írócsoportjának titkára. Tagja a Magyar Írószövetségnek. Írásait közölte többek között a Magyar Napló, Hitel, Vigilia, Bárka, Agria, Látó, Apokrif, Helikon, Prae, Tiszatáj, Várad. Kötetei: Rámcsukódott ajtók mögött (2007), Metszetek (2008), apokrif (az út) (2009). SPN könyvek ajánló
Papp-Für János
Csáki Róbert-kórtan
úgy nézel rám, mint akit ma elfelejtenek.
mindennek hátat fordítva közelítek feléd.
először csak rettegek, majd elég félni is,
de soha nem ijeszt meg jelenléted.
arcaidon berendezkedik a magány,
minden falra felakasztja súlyos tükreit.
elhelyezi szekrényeit, polcait,
beköltözik a legsötétebb zugaidba is,
és a legeldugottabb sarokba áll.
ahonnan biztosan nem szabadulhat ki
a távolban szűkülő tekintet.
áttetsző maszk az álarcok mögött,
így érzed biztonságban magad.
takarásban, önmagad felé közelítve.
az átvérzett kötések alatt
olyan sebek lüktetnek,
melyek csak a falakon túl gyógyulnak.
egy hajszálvékony küszöbön,
ahol a még ki nem csordult könnycsepp
egyensúlyozik szemed sarkában.
de földet soha nem ér.







