Büttner Helén és Czóbel Minka − Anarcs

 

„Akinek nem érdemes, az ne éljen. Én azonban szeretek élni.”¹ − mondta Czóbel Minka, akivel 35 éven át élt az anarcsi kúriában Büttner Helén, miután a berlini születésű festőnő Franciaországból Magyarországra költözött a költőnővel. Szerettek itt élni. Derű, életkedv lengte be ezeket az éveket, még nehézségek közepette is.

      Kettejük kapcsolatáról, Büttner Helén egyéniségéről több elképzelés él, ezek többségét valóban elképzelés szintjén kell kezelnünk. E bevezetőben néhány ismert tanulmányra és a ma is élő visszaemlékezőkre egyaránt támaszkodom.

 

Büttner Helén emlékét idézzük, akit többek szerint méltánytalanul elfeledtek, még a helybéli emlékezet hiányát is felróják, ezt erősen cáfolja a következő linken olvasható írás, eredeti levelek, képes levelezőlapok másolatával², valamint hivatkozom helytörténeti kiadványra is.³

Helén alakja elválaszthatatlan Czóbel Minka költőnőétől, ezért több helyen együtt emlegetem őket.

      Eddig eloszthatatlannak tűnő tévedés a születési és halálozási évszámaikkal kapcsolatos: Helén halálozási évszáma hibásan szerepel műkereskedői portálokon és az ezt támpontul használó hivatkozásokban. A körzeti szabolcsbákai állami anyakönyv tanúsága szerint 1943. augusztus 24-én halt meg Anarcson. Erre hivatkozik többek között Margócsy József Az anarcsi Czóbel család iratai című tanulmányában⁴, Kis Margit a Czóbel Minka-monográfiában⁵ és Kertész Zoltánné anarcsi helytörténész a Hullámzó fény című munkájában^6. Tény, hogy itt is temették el a Czóbel-kastély parkjában. Hogy tévesen miért szerepel a halálozási évszámként több helyen 1947, nem tudható, talán Minka halálozási évszámával keverték az adatot.

(Kitérésképp: Minka születési adata is téves a Magyar Irodalom Arcképcsarnokában, 1844-re datálják; amikor 1939-ben a Petőfi Társaság a 80. születésnapját ünnepli, akkor maga közli: „Most pontosan 84 éves vagyok, mert 1855. június 8-án születtem.”⁶

 

 

Büttner Helén (1861-1943)

 

Büttner 1861-ben született a poroszországi Berlinben, evangélikus családban. Apja Adolf Büttner, anyja Augusta Wiedewald. Az apja dekoratív festő volt, a család a '80-as évektől szétszakadt, szülei Amerikába vándoroltak − ekkor Helén a Művészeti Akadémia hallgatója volt. Egyedül maradt, elhatározta, hogy Magyarországra jön. 300 márkával a zsebében el is indult, majd az Andrássyak, Zichyek vették pártfogásba.

(„1894 elején a művésznő megköszöni Evelin részvétét”⁷, tehát erre az évre datálható az idős Büttner halála, aki feltehetően egy párizsi kórházban halt meg, Evelin nem más, mint Minka édesanyja, gr. Vay Evelin.)

 

 

      1889-ben ismerkedett meg Minka és Helén Mándokon, amikor Helén Forgách Lászlónak dolgozott, az ott vendégeskedő vadásztársaságot festette. A család eleinte ellenezte a barátságot, Helén is tartózkodott ettől, talán a Czóbelek származása miatt érezte távolinak magát; majd 1890-től levelezésbe kezdenek. Levelezésüknek félezertől több darabja van. Helén Anarcson Minka vendége volt, nehezen fogadtatta el a helyzetet akkor még élő apjával, majd valóságos családtaggá vált, beceneve gyakran szerepelt az üdvözlőlapokon.

      Minkával az 1. világháború kitöréséig sokat volt távol Párizsban, számos sikeres kiállításon szerepelt, közben itthon is kedvelt arisztokrata körökben. Minka és Helén együtt laktak Párizsban, és míg Helén festett az állatkertekben, addig Minka múzeumokat, képtárakat látogatott, előadásokat hallgatott. A Quartier Latin hangulatos diáknegyedében sokat barangoltak együtt, kedvelték a külvárosokat, ahol Büttner modellt keresett a képeihez, leggyakrabban a Montparnasse-t rótták, amely közel lehetett a lakásukhoz (egyszerű bérházakban kispénzű művészek éltek itt). Két szobát béreltek, műtermet rendezett be a festőnő az egyikben.

      Egyik legérdekesebb alkotásuk közös: a buddhista tanulmányok nyomait viselő Lélekvándorlás, amelyhez illusztrációkat készített 1897-ben, ez a mű magyar nyelven nem jelent meg, Polignac fordításában ismert franciául (La migration de l'ame).

 

      A színek harmóniájára tanította Minkát, mindketten rajongásig szerették a természetet. Ehhez kapcsolódik egy különös anekdota: Helén egyszer Dégenfeld Pál kérésére a máramarosi havasokba utazott Minkával, egy orosz vezető segítségével, de nem találták a megrendelőt. A vadon sötétjében magukra maradtak, majd Dégenfeld küldött engesztelésül egy csirkét paprikásnak, de nem vágták volna le semmiképp. Helén lefestette a vadászlakot a rajta a gubbasztó tyúkkal, a kép eredetije Kiskartalra került.

 

      1908-tól a haláláig élt Anarcson, a parkban temették el, előre kiválasztott nyughelyükön. A ma élők emlékezete szerint is állatkedvelő és természetrajongó volt, ehhez társult nagyon különös kinézete. Úgy emlegetik ma is Anarcson: Bob nyakkendőben, férfias öltözetben, nadrágban, rövidre vágott frizurával, festőállvánnyal járt, egy csapat libát is képes volt nézegetni és festeni hosszú ideig, majd ha nem volt elégedett, mélyhangú mormogás közben feldarabolta a vásznait pillanatok alatt.

Ezt az örök elégedetlenséget erősíti egy másik történet korábbról: a párizsi állatkertben a perzsa sah az ott dolgozó híres festőktől képeket vett, de Helén összerakta az állványát, úgy gondolta, befejezetlen képet nem ad ki a kezéből. Állandóan tökéletesítette a műveit, ezért maradhatott fenn számos vázlata, előmunkája is.

 

      A világháború végleg megszüntette a párizsi utazásokat, a Podmaniczkyak kastélyában, a mándoki kastélyban és a Forgáchok felvidéki birtokain töltött el barátságos fogadtatásban időszakokat. A festés mellett áldozott a lovaglás szenvedélyének, nemcsak Anarcson volt hátaslova, hanem a vendéglátók is biztosították számára a kedvtelést.

A 71 éves festőnő végrendelet-fogalmazványában ezt írta: „Magyarországot második hazámnak tekintettem, a magyarokat szerettem.”⁹

 

 

      „Arany, kék, lila és zöld habokat vet a tó. A mormoták fütyülnek, mégis csak szép a hegység, de szomorú vagyok. Érezem, hogy sehol senkivel összetartás...” ¹⁰

      Helén és Minka művészi, baráti viszonya egyértelmű, magányuk enyhítésére törekedtek egymás társaságában, azonban más jellegű kapcsolat nem bizonyítható közöttük. Kedvelt megközelítés lett leszbikus identitásuk felől közelíteni. Ezt erősíti az a levélemlék is, melyben Minka Bobnak arról ír, hogy erős intrika közelébe kerültek. Büttnerről közelebbi információnk nincs szerelmi életét illetően: fenn említett kinézete, viselkedése, öltözködése ad okot a találgatásra; Minka szerelmi életéről annál több információt jegyeznek le a tanulmányok. Tudjuk, hogy „Forgách László mándoki földbirtokost szinte gyerekkorától ismerte, és gyengéd szálak fűzték őket egymáshoz. Minden jel arra engedett következtetni: kapcsolatukból házasság lesz. Nem így történt.”¹¹, több versében fellelhető a szerelmi csalódás, melyet az okozhatott, hogy Forgách váratlanul Minka barátnőjét vette feleségül.

      Justh Zsigmond és Minka kapcsolatáról is ír a szakirodalom: „kapcsolatuk talán több volt, mint barátság, de Justh gyógyíthatatlan betegsége miatt nem gondolhatott családalapításra.” ¹²

„Még egy kérőként számbajöhető férfi volt Minka életében, Olgyai Viktor festőművész”,¹³ kapcsolatuk idején a költőnő 40 éves múlt, a festőművész jóval fiatalabb, s valami félreértés is akadályozta kapcsolatuk kibontakozását. Magányos maradt, magányában nővérével,  Emmával élt és a kúria emeletén kialakított műteremben velük lakott Helén is. „A szerelmet áhító, de attól valójában rettegő, elkárhozott lélek, aki Don Juan helyett Büttner Helén, illetve Nietzsche, Schopenhauer, Platón társaságában éli le kivételesen hosszú életét”. ¹⁴

Micsoda történet kerekedhet ebből. Olyan, amilyet sem erősíteni, sem cáfolni nemigen tud a mai irodalomtörténet. A mormoták tovább fütyülhetnek.

      „Sem földi vágy, sem földi gondolat” (Czóbel Minka: Krisztus) − ha tudnánk közelíteni így, akkor érthetjük őket leginkább.

 

 

 

Felhasznált szakirodalom:

KIS Margit: Czóbel Minka, Szabolcs-Szatmár Megyei Idegenforgalmi Hivatal, Bp., 1980

MARGÓCSY József: Az anarcsi Czóbel család iratai = Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár Kiadványai, Évkönyvek, 1988

KERTÉSZ Zoltánné: Hullámzó fény, Anarcs, 2005

 

 

---

 

 

¹ KIS  Margit: Czóbel Minka, Szabolcs-Szatmár Megyei Idegenforgalmi Hivatal, Bp., 1980, 167.

² DEÁK-TAKÁCS Szilvia: Leletmentés, Spanyolnátha művészeti folyóirat, 2008/szeptember

³ KERTÉSZ Zoltánné: Hullámzó fény, Anarcs, 2005

⁴ MARGÓCSY József: Az anarcsi Czóbel család iratai = Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár Kiadványai, Évkönyvek

⁵ KIS  Margit, i.m.

⁶ KERTÉSZ Zoltánné, i.m.

⁷ KIS Margit, i.m., 240.

⁸ MARGÓCSY József, i.m., 321.

⁹ MARGÓCSY József, i.m,. 322.

¹⁰ KIS Margit, im. 168.

¹¹KERTÉSZ Zoltánné, i.m., 26.

¹² u.o.

¹³ KERTÉSZ Zoltánné, i.m., 28.

¹⁴KARÁDI Zsolt, Szecesszió és szimbolizmus között = „Jövőm emléke, múltamnak árnya”: In memoriam Czóbel Minka, Modus Hodiernus, Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület, Nyíregyháza, 2008, 158.

 

 

 

 

A festőnő születésének 150. évfordulóján magánarchívumban fennmaradt, többségében vázlatrajzokból álló küldeménnyel kértünk fel tanulmányírókat, képzőművészeket, költőket, írókat: alkossák meg, hogyan hallják a mormoták fütyülését. Részlet a felkérésből:

 

(1861-1943)

 

Kedves Barátom! 

 

Büttner Helén rajzait, vázlatait, festményeit* küldöm neked egy megmentett hajósládából: „fogd kézbe", forgasd meg és mondd el, írd le, fesd, komponáld meg, mit gondolsz, mit érzel vele kapcsolatban; ha ismered őt, arról, amit még nem mondtál el róla, ha nem, arról, milyennek látod először. Kérlek, felkérlek.

 

   Mellékelek „láb"jegyzetet segítségül a festőnőről, akinek elődei Magyarországról kerültek Berlinbe, aki Magyarországra indult, amikor szülei Amerikába, aki tucatnyi tanulmányrajzot készített, mielőtt hozzákezdett egy-egy nagyobb munkához, csikókról, ökrökről, állatlábakról rajzolt, lólábak és tyúklábak sokasága körös-körül; szerette, amikor nézik rajzolás közben, egyébként társaságkerülő, mély hangú, kissé barátságtalan, férfias, különc személynek tartották, aki elválaszthatatlan volt a lovaglástól... Minka így ír Helénről:

 

„EGY FESTŐNŐRŐL

 

 

„Un artiste sincere" (Figaro Salon 1891)

 

Talán e három szó, melylyel a Figaro Salon Büttner Helénnek a Champs de Mars '891-iki tárlatán kiállított "magyar ökrei"-ről, megemlékezett, legtalálóbban jellemzi egyéniségét.

 

Minden ecsetvonása, minden rajzvonala, az őszinte komolyság eredménye. Ha valamely tárgyánál csábítja a szinek mámora, a világitás költészete, nem mer hozzá nyúlni addig, míg biztos rajzzal, igaz meggyőződéssel a skelétumot alá nem szerkesztette. Érzi a vonalakat, s meg is akarja érteni, erről tanúskodik ezer és ezer tanulmánya, melyeket állatkertekben, vásártereken, vágóhidakon, máramarosi pásztorok között, vagy cigánytanyákon készít. Mert bár tájképekkel és emberi alakokkal is foglalkozik, az ő birodalma az állatok világa, a mi ismét természetes kifolyása művészi temperamentumának." (Czóbel Minka, in. Művészet, szerk. Lyka Károly, 1902/6. 369.)

 

   Lapozz a képek között, óvatosan; tudd, hogy míg Helén festett, Minka gyakran felolvasott: Baudelaire-t, Nietzschét, Maupassant-t; tudd, hogy ezeket a képeket nagyközönség még nem látta, először a tieid, hát légy őszinte!"

   A felkéréshez mellékelt képeket és a felkérésre érkezett munkákat közli blokkunk.

 

•A lapunknak közlésre felajánlott képmásolatok magánarchívumból származnak.

A 2011/5. szám fejléce Büttner Helén vázlatrajzai alapján készült.