belülről már nem párásodik
a zacskó amibe tették

mindenki látni akarta
(még egyszer)
mindenki látni akarta
(utoljára)
mindenki látni akarta

hulló hajszállal ereszkedik a tekintet
pálinkát töltünk

belülről párásodik
a fekete sereg
összehordott hiányát
nagyapám őrli

dermedt estéi
egyre rövidebbre rágják
nappalait

sorba rendezve minden hibám
szembe kell nézni
a remélt kivégzés előtt

amikor még gyerekebb voltam
vártam így a horrorban a vért

egyesével végig mindegyiken
létszámellenőrzés
(ha úgy tetszik)
a rettegés jeleit várom

mint amikor még gyerekebb

már rég eloltottad a lámpád
a léptek zaja is visszabújt a cipők alá

tudom
már az ágyam végében áll

álomból álomba ébredve
még mindig ott van
az ágyam alatt
kiesett fogaim reggelre
gyökeret eresztenek

álmos vagyok
már huszonöt éve
hallom magam mögött a neszeket

bírni kell
ébren amennyit csak lehet

most is itt van
szememben elpattan egy ér
marja a sós
végig arcomat

kettőn
mondom
két álmon át üldözött

nem bírok mozdulni
és sohasem segít
sohasem senki