Más dimenziók. Más világok.
Te tudtad ezt, hallgattál róla.
Engem egyféle végtelen igézett.
Próbáltam kimondani. Dadogva.

(Határtalan, de véges?
Végtelen, s egyúttal határos?
Tudnám, ha konyítanék
A naprakész fizikához!)

Te mosolyogva nyitod-zárod a kapukat:
Itt öreg bohóc vagy, odaát sziklafennsík,
S odaátabb: torony a semmiségben.
Csodálatom végtelen, s határtalanul éber.

A harcosok most megpihennek.
Van, aki otthonára gondol,
Van, aki a holnapi sörére,
Vagy arra a lányra, ki egyszer eljön.

Az elesetteket bekaparták,
A sebesültek szét, nyögnek a fűben,
Felcserek sürögnek körülöttük,
Ők is gondolnak mind-mind valamire.

A csata véget ért, holnapra elfelejtik.
A történész legyint: helyi csetepaté.
Erről a halottak gondolhatnának valamit.
Ugyanazt a győztes és vesztes oldalon.