Elcsúszott a Gím a havon
Márvány égen patkó napom
Liliom bércek fonákja
Halántékon buggyadó sorsom

Jaj hogyha már virág voltam
Tűz emésztett meg is holtam
Erdő hazám csalán népe
Szüntelenül nevet rajtam

Sóhajban élek megfeszítve
Feltekintek a szív hegyére
Angyalszárnyat morzsol karom —
Sötét idők iszonyodom

Ugatnak a Kányafő kutyái
ab urbe condita
golgota-szemével a szél
fenyőtöviseket hajít
megtöretett álmaiba
ab urbe condita
a Mare Nostrum hullámainak
szabad-e megfulladnia?

...

az űrrakéta
bal alsó panelén
a csíkszentkirályi homok
emlékszem —oda szórtam
hogy az Ismeretlen odafönt
s a tátongó távlatok
is ezüstlemezekre véssék:
porrá leszek és porból vagyok.

...

Szisz kapitány kaptat
a Kányafő felé menet
szétfoszlott kabátjából
az elképzelhetetlenül kék
zsebkendő-kék-ég tenyérnyi ég
s az életvonalra hegyezett
vasszeg pereg:

valahol van egy próba nyár
egy próba-tél egy próba-ősz
és a főpróbán betoppan
a sosem látott ismerős:

kezet fogunk majd
ő megfeszül és eltalál

...

(valahol volt egy próba-nyár)

„Régi térképek szélein hétfejű
sárkányok ólálkodtak
mint Bernt Notke szárnyasoltárán
Lübeckben
iniciálé nyakkal — mégis tüzet okádva
mondj egy imát a matériáért is
kit a szentek leszóltak s már ma
nem mondom hogy rossz ez az élet
pedig a (z)űr az úr tudom
Helsingőr falait döngető
hajónaszádok nevében tiltakozom
én ama svéd s holnap se bátor
kit a szentek leszóltak
Stockholm
a buszmegálló kéken lángol
Központi Pályaudvar
(mögöttem felfűrészelt nagy
hegyekből madárrajok szakadnak
az égbe ki
megalvad a térben minden izotóp
szél a forgácsot kazlakba szedi)
négykézlábon hullámzik a tenger
hamarosan kétlábra áll
kiegyenesedik elhasal s eltalál
az északi fény hipnózisban
csapódik a gránitfalaknak...

s olyan ez a vers is mint régi
térkép szélén ólálkodó sárkányalak
tekintete mielőtt tiltakozom
mielőtt —tiltakozom!—
szétharapná a hajónaszádot
s kettétörné a tengert”.
(mert ma sem festhettem meg
a megfesthetetlent)

Te is láttad barátom Csombor Márton
a hangafüves határ felett
galambősz hegyek
tenyerein a vadnyomot

Ayr málló boltíves hídján
a tűsarkú hajlatok
megtapostak ha alkonyodott
az ég véres szemhéján át:
bort ide — lord
legyen Johnyé a Burkie-völgy
bort ide —lord
földmíves volt az én apám
a carricki határban
bort ide — lord
Mechpersonnak is font
kötéllel tekerték át nyakát
és megfúlt vele a hold
(telihold volt aznap éjjel)
majd rázkódott kéjjel
az indigó ég felitta
s a csillagokra folyt

Te is láttad barátom Csombor Márton
Inverness sziklatornácain
a faragott gót híd felett
ahogy kigombolta kéken hímzett
ingjét Mary s levetkezett
a nagy hegyeknek majd szürke
denevérszárnyakra tűzve
Schelling és Goethe úr szorított
helyet neki: a felesleges teáscsészéket
tengerbe dobták
csörömpölve zuhant elégett
mielőtt felkapdosták
volna üveges szemű hullámok
reggel velem ébredt
— kezded érteni az egészet —
(és nevetett a lidércet
látott Tom O’Shanter-en)

bort ide — lord
kalapod csapd félre
Goldie komisszárius agyvelejére
bort ide lord
Belzebub se mord
most táncra s egy-két lépésre
felkap a szarva s egy kéményre
áll fél lábon
(roskadok előtte fél térdre)
csak azt ne lássd meg soha barátom

Csombor Márton