TŰFILCCEL
     Ez ám a pedáns redundancia. Mint fénylő trónuson
     Oszlopok borága megől denevérek felém, ha járnak,
     kettő egy pár,
     Szerelem? Babona... Testiség? Ultrahangod
     Súgja a választ.

TUSSAL
     Gyárral álmodnak — lekopott kis ország,
     Pancserek még, nézd, mereven piálnak,
     Hol van itt Újgyőr, hova kell betérnem?
        Itt van a sorszám.

TŰFILCCEL
     Sziklán ernyős virág a kéj. Ó, Simeon: csodacián,
     Vigasztald meg festett két tüdőd,
     A lét oszlopdiagram, tudod,
     férj hát e tenyérnyi egzisztencián.

TUSSAL
     Körös-körül, nézd, így születtünk;
     Vasbeton, füst és pláza lettünk,
     Anyám! Az ál... (Légy nyugodt. Hazudnak...)
     Föl, föl, ti tá titi a múltnak,
     Rúgd csak föl a Hét útcán a port,
     Bécsben is köpködi, ki egyszer rabja volt!

TŰFILCCEL
     De ismerlek-e téged, szelid idegen,
     Homlokoddal földet, ajkaddal a mennyet,
     Zárd ránk lakattal a biztos egyszeregyet,
     Zárd ránk retesszel, föld és menny fia,
     Ez ám a pedáns. Piha!

TUSSAL
     Acélsodrony beidegződés,
     Mit segít rajtunk a tüzépbarokk?
     A páneurópai éjszakában
     Avasra gyúlnak a villanyok.
     Anyám! Az ál… De, igen: lehet.
     S a Népkert gesztenyefái? A Zemlényi-kötet?
     A Kós-ház? Valika? A sörfesztivál?
     Négykor egy csukott autó. És tízkor fúj a gyár.

TŰFILCCEL
     Szerelembabona? Csodacián?
     Hiába ködfátyolos a két szemed,
     Szén vagy te is, mint itt, ezek,
     Hát rád is fenekedik a világ.
     Kitörni? No hisz: kitörölheted,
     Csak húnyd le kis szened.
     Látod, megmondtam. Jó éjszakát.

Emlékszem, egy keddre virradóan lett ősz. Mintha előtte bemondták volna, vagy még inkább utána az a normális, hogy most lesz majd, ám ennek nem tulajdoníthatok — in eternum — jelentőséget. Akkoriban sose tudtam, hogy indulsz-e éppen és a hajad hideg illatából sejtettem, ha éppen érkeztél volt hogy egy nap háromszor is megtévesztett ez az illat. Ez az: illat. A szomszéd rendszeresen kikéri magának, mit ne mondjak periodikusan, hát ez nem segített, hogy felfogjam az időt. Az is kérdéses, persze, hogy az idő felfogott-e engem, vagy bármit is közben azért találkozgattunk néha.
Legalább megrágta volna. Legalább is megrághatta volna — volt ez mondva — ha kikérte, minden esetben ki is adták neki, kikapta, bizonygatta nyersen, a szomszédnak.
Ezt akkor mesélte el nekem, akarom mondani akkoriban vagy még inkább akkortájt meglehetősen ritkán találkozgattunk és csak nagy nyilvánosság előtt. Nyilván.
Mert vagy te, vagy okén. Mégsem világos a mai napig — ha az van — hogy mikor indulsz éppen. A hajadra nem hagyatkozhatom, az csak hideg életfogytig. Langyos a gulyáshús, tessék, a hőmérséklet, az legalább méri az időt. A testhőmérséklet is. Ezt még meg kell rágnom.
Hibásak vagyunk, kertművelés ügyben. Ki is kérte a szomszéd, persze magának, mindig csak magának. Káromkodott, hát, sub rosa, összetegeződtünk. Mondom: neked.
Ettől függetlenül tőle tudtam meg. Tőle is függetlenül, amikor elmesélte, hogy az apja most persze indulsz, a gulyáshús kihűlt. Ne haragudj. Az apja a vonat elé ment, elé állt. Akkor történt és ez bizonyos akkor, hogy ő, aki mindig fiatalos volt és erőteljes, gyönyörködtek mindig a hajában, dús volt és fekete, a tied csak hideg, megtudta, mert bemondták. Előtte mondták be, de persze csak utána. Onnan mérem az időt, hogy az apja a vonat elé állt, mert ez a bizonyosság... hogy a test kihűlt, és hogy ő hirtelen vesztette el a dússágát és feketeségét.
Emlékszem, egy keddre virradóan lett ősz.